Az Országgyűlés 157 igen, egy nem szavazat mellett elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Az előterjesztésre a kormánypárti képviselők, illetve a Jobbik mondott igent, a többi baloldali párt ugyanakkor bojkottálta a szavazást.
Álláspontjuk szerint a kormány a pedofilellenes törvényben melegellenes módosításokat vitt bele, így az „az LMBTQ-emberek elleni uszításról, megbélyegzésről, félelemkeltésről és gyűlöletről szól”.
Mivel az elmúlt években többször felháborodást keltett, hogy a bíróságok nem egyszer kifejezetten enyhe ítéleteket hoztak a pedofil ügyekben, a Fidesz-frakció ezért egy átfogó törvényjavaslatot készített elő, amelyet Kocsis Máté frakcióvezető nyújtott be az Országgyűlésnek.
– Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
Az elfogadott törvény alapján
A most elfogadott törvényt kiegészül azzal, hogy hogy az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.
Erről a szavazás előtt az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Rétvári Bence úgy fogalmazott: a törvény egyrészt megvédi a gyermekeket a pedofil bűnelkövetőktől, másrészt rögzíti azt, hogy a nevelés a szülők dolga, és ebbe senki sem szólhat bele sem az óvodában, sem az iskolában.
– Ez az a pont, ami miatt a magyar baloldal kivonul a szavazásról, mert meg akarják tagadni a szülőktől azt a jogot, hogy ők válasszák meg a gyermekek nevelését, és azt nem bízzák Soros György valamelyik szervezetének átnevelőprogramjára – mondta az államtitkár.
Tény, hogy a baloldal állításaival szemben
– gyermekvédelmi, pedofilellenes törvénycsomagról van szó