– Veszprém Európa kulturális fővárosa 2023-ban. Veszprémről beszélni hálás, Európáról beszélni viszont körültekintést kíván – fogalmazott Orbán Viktor Veszprémben az ActiCity megnyitóján. A miniszterelnök kijelentette: Veszprém fejlődése 2010 óra sikertörténet. – Az itt élőket úgy ismerem, mint akik mindig büszkék voltak veszprémi mivoltukra. Szinte tapintható a polgári kultúra, a pannon műveltség és öntudat – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy
mindig csodálattal bámulta a dombokra épült Veszprém romantikus látképét.
– A kormány teljes szívvel támogatta, hogy Veszprém legyen Európa kulturális fővárosa – szögezte le. A miniszterelnök köszönetet mondott Navracsics Tibor miniszternek, hogy elősegítette Veszprém kulturális fővárosi címet.
Európáról beszélni nehéz feladat
Orbán Viktor a beszédében úgy fogalmazott: a veszprémiek elutasították az önzés csúnya szokását, és igazi közösséget építettek ki a Balaton-parti településekkel, hogy beillesszék őket a kulturális élet programjaiba. A kormányfő kiemelte: Európáról beszélni nehéz feladat. Orbán Viktor megköszönte az uniónak, hogy Veszprém, így Magyarország mellett döntöttek. Szerinte
Veszprém példája mutatja, hogy ha túl tudnak lépni a hungarofóbiájukon, nagy dolgokra vagyunk közösen képesek.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az európai államok együttműködése mindig bonyolult dolog volt.
A Római Birodalom bukása után eldőlt, hogy Európában saját nyelvvel, ösztönvilággal rendelkező nemzetek lesznek
– mondta a miniszterelnök. – A nemzetállamok felett mindig ott lebegett egy álom: újra egyesíteni egy birodalomba Európát. Nagy Károly, Napóleon, Hitler más alapokon, de erről álmodozott – mondta a Orbán Viktor.
Megtalálhatjuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai öntudat között
– Ha szerencsénk van, megtaláljuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai öntudat között – mutatott rá a kormányfő. Mint mondta, az EU-t két cél hívta életre: a béke és a jólét.
Ma kötésig állunk egy háborúban, és a gazdasági kilátások egyre aggasztóbbak. Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió?
– tette fel a kérdést Orbán Viktor. Leszögezte: ha nem találjuk meg erre a választ, akkor az olyan remek programok napjai is meg vannak számlálva, mint az Európa kulturális fővárosa. – De ne gyötörjük magunkat ilyen nehéz kérdésekkel, mivel ma ünnepelni jöttünk, és örüljünk annak, hogy még van miért. Éljen Európa kulturális fővárosa, éljen Veszprém, éljen az Európai Unió! – hangoztatta a miniszterelnök.