Hisztériaellenzéknek nevezte a tegnap tüntetőket az egyik baloldali frakcióvezető

Ungár Péter szerint Karácsony Gergely eszközként használja a fővárost arra, hogy fix megszólalási lehetősége legyen minden ellenzéki tüntetésen. Az LMP elnöke úgy véli: a főpolgármester úgy viselkedik, mint aki ellenzéki pártvezető, miniszterelnök, köztársasági elnök szeretne lenni.

2024. 02. 26. 6:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az LMP jó döntést hozott, hogy nem vett részt a DK, az MSZP és a Momentum közös tüntetésén. A hisztériaellenzék tüntetése megmutatta, hogy a szellemi polgárháborút nem lehet összekeverni a gyermekvédelemmel, hogy a közvetlen elnökválasztás üres lózung, és aki a holnapi nap reggelén napirend előtti felszólalásban vesz részt az Országgyűlés munkájában, az késő délután már nem tudja hitelesen bojkottálni ugyanazt az ülésnapot az elnökválasztás alatt” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Ungár Péter, az LMP elnöke. 

Mint kifejtette, az LMP döntése abból fakadt, hogy azt gondolták, jelezniük kell azt, hogy van olyan párt, amely szerint mind az ország szellemi légkörének, mind a hallgatók lelki egészségének ártalmas a szellemi polgárháború rikoltozó ágyúinak célpont nélküli pufogtatása.

 

Nem ért véget a bulivonat

„A tüntetéssel ugyanakkor nem ér véget a bulivonat: a Karácsony Gergelyt támogató koalíció olyan javaslatot nyújtott be néhány napja, melynek elfogadása esetén a Fővárosi Közgyűlés élne a felterjesztés jogával, és felszólítaná az Országgyűlést, hogy módosítsa az alaptörvényt a közvetlen elnökválasztás érdekében. Igen, jól olvasták. Ezzel az egésszel csak a kisebbik probléma az, hogy a következetesség nehezen olvasható ki belőle, hiszen néhány hete még azt kellett hallgatni a járatritkítással kapcsolatban, hogy a választók levágásra ítélt pulykák, akiknek a véleményét nem lehet egy olyan összetett kérdésben meghallgatni, mint az, hogy mikor jöjjön a busz” − fogalmazott Ungár. A politikus szerint a nagyobb probléma az, hogy 

Karácsony Gergely megint pontosan úgy viselkedik, mint aki nem azért indul egy választáson, hogy vezesse ezt a várost, hanem ellenzéki pártvezető, miniszterelnök, köztársasági elnök szeretne lenni.

Ungár szerint erről már van tapasztalatuk, s ennek a folyamatnak két vesztese szokott lenni: az ellenzék és a város maga. Úgy véli, Budapest megérdemel egy olyan jelöltet, aki nem csupán eszköznek használja arra, hogy fix megszólalási lehetősége legyen minden ellenzéki tüntetésen, hanem az is érdekli, hogy mitől lesz jobb, élhetőbb és sikeresebb a város, erről beszél a kampányban, és a felhatalmazást is erre kéri. 

Karácsony Gergely sokadszorra bizonyítja, hogy nem ilyen jelölt.

„Ezért a köztársaságpártiak helyett itt az ideje a Budapest-pártiak többségének a közgyűlésben, hiszen akkor lehetne a felterjesztés jogával élni a HÉV-ek fejlesztéséről, a fővárosi kórházhelyzetről vagy a kiemelt beruházások és így a Rákos-Dubaj projekt ellen” − zárta gondolatait a politikus.

 

Borítókép: Ungár Péter (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.