Fegyvereket foglaltak le
Hat férfit állítottak elő (úgy tudjuk, voltak köztük szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldaliak is): kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál. Két férfinál (február 8-án az V. kerületben a Fővám téren, valamint február 10-én a Margit körúton) kést, illetve egy másik férfinál (február 9-én a Kálvin téren) gázsprét találtak. Ellenük közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás. Az egyik gyűlés részvevője február 10-én a Széll Kálmán téren a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját, így vele szemben az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás. A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt – olvasható a rendőrség honlapján.
Embervadászat
Emlékezetes: tavaly ilyenkor egy külföldi szélsőbaloldali csoport tagjai támadtak meg és vertek véresre általuk radikális jobboldalinak vélt embereket. Többen olyan súlyosan megsérültek, hogy kórházba kellett őket szállítani. A bűnszervezet négy tagja ellen már vádat emeltek, a többi bűntársukat pedig még keresi a rendőrség.
Borítókép: A tavalyi támadás (Forrás: Térfigyelő kamera felvétele)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!