„A kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt és megerősít bennünket” – mutatott rá Orbán Viktor évértékelőjének lényegére a Nézőpont Intézet vezetője. Mráz Ágoston Sámuel a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az elmúlt napokban elbizonytalanodás volt az egész országban, különösen a jobboldali választóknál, akik szerették Novák Katalin leköszönő köztársasági elnököt.
„Orbán Viktor beszédének legfontosabb üzenete, hogy a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt”
A Nézőpont Intézet vezetője szerint ahogy a kormány kezelte elmúlt napok válságos időszakát, mérce lesz a magyar demokráciában. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: amikor a gyermekvédelmi szigorításról lesz szó, a baloldal már nem lesz annyira támogató, mint ahogy az elmúlt napokban látható volt.

Meglátása szerint két értelmezési lehetősége van a megerősödési leírásnak. Az egyik egy erkölcsi dimenzió, hiszen aki hajlandó felelősséget vállalni, a közösségért személyes áldozatot tud hozni, erkölcsileg megerősödik.
Az elmúlt napok történései beíródnak a magyarok kollektív emlékezetébe, mérce lesz a magyar demokráciában
– fogalmazott.
A másik értelmezési lehetőség, hogy a kormánypárt az elmúlt napok defenzívája után offenzívára készül, és a gyermekvédelemben új törvénycsomagot dolgoz ki.
Kifejtette: a kormányfő hangsúlyozta, hogy az alaptörvénytől a miniszteri rendeletig mindent átvizsgálnak, és vitát kezdeményeznek a szigorításról. A nemzeti konzultáció erre már adott felhatalmazást – mondta az elemző, hozzátéve, egészen biztos abban, hogy
amikor a gyermekvédelmi szigorításról lesz szó, a baloldal már nem lesz annyira támogató, mint ahogy az elmúlt napokban látható volt.
Felhívta a figyelmet arra: a gyermekvédelmi törvény már évek óta a politikai viták középpontjában áll, a magyar baloldal képviselői Brüsszelben többi között a gyermekvédelmi törvény miatt
mindent elkövetnek, hogy a Magyarországnak járó uniós források ne érkezzenek meg.
Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy az Európai Unióban szerveződik az új jobboldal. Orbán Viktor bejelentette csatlakozási szándékát a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök által vezetett pártszövetséghez, amely a Fidesszel együtt száztagú frakciót alkothat – mondta. Hozzátette: amennyiben Marine Le Pen francia elnökjelölt-aspiráns is csatlakozik a szövetséghez,
a második legnagyobb ereje lehet Európának, azaz kihagyhatatlan a döntésekből.
Meglátása szerint Orbán Viktor azért beszél új jobboldalról, mert „érzékeli azt, hogy nagyon sok választópolgár az úgynevezett jobboldallal elégedetlen és valójában baloldalnak tartja.
Az új jobboldal visszatér a Helmut Kohl-i német jobboldalnak, a kereszténydemokráciának az alapjaihoz, ami a nemzeti érdeket és az európai érdeket összhangba tudta hozni
– mondta Mráz Ágoston Sámuel.
A Nézőpont Intézet vezetője az orosz–ukrán háborúra kitérve kulcskérdésnek nevezte, hogy a működésképtelen ukrán államról hogyan fog gondolkodni a Nyugat.
Kitért arra is: Orbán Viktor úgy fogalmazott, nagyon szeretnék, ha Donald Trump visszatérne az elnöki székbe, tőle várja az Egyesült Államok álláspontjának megváltoztatását, hogy ne folytatódjon Ukrajnában „az értelmetlen, fenntarthatatlan” háború.
További Belföld híreink
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rapid Extra – Uniós milliárdok baloldali NGO-knak – Latin-Amerikában vizsgálódott az Alapjogokért Központ + videó
Farkas Vajk, az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője a Rapid Extrában arról beszélt, hogy az Európai Unió lett a latin-amerikai baloldali NGO-k fő finanszírozója, miután az USA visszavonult a térségből.

Nem teszi zsebre Magyar Péter, amit Szentkirályi Alexandrától kapott + videó
Kamuprofilok mögé bújt gyűlölettel nem lehet és nem is fognak választást nyerni.

Egy kulcsfontosságú történést vizsgál a rendőrség Jeszenszky Géza brutális megtámadása kapcsán
A volt külügyminiszter majdnem belehalt a támadásba.

Egymilliárd forinttal támogatják a Felsőoktatási mentorprogramot
A program a hátrányos helyzetű fiatalok támogatását célozza.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rapid Extra – Uniós milliárdok baloldali NGO-knak – Latin-Amerikában vizsgálódott az Alapjogokért Központ + videó
Farkas Vajk, az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője a Rapid Extrában arról beszélt, hogy az Európai Unió lett a latin-amerikai baloldali NGO-k fő finanszírozója, miután az USA visszavonult a térségből.

Nem teszi zsebre Magyar Péter, amit Szentkirályi Alexandrától kapott + videó
Kamuprofilok mögé bújt gyűlölettel nem lehet és nem is fognak választást nyerni.

Egy kulcsfontosságú történést vizsgál a rendőrség Jeszenszky Géza brutális megtámadása kapcsán
A volt külügyminiszter majdnem belehalt a támadásba.

Egymilliárd forinttal támogatják a Felsőoktatási mentorprogramot
A program a hátrányos helyzetű fiatalok támogatását célozza.