Több utat is lezártak áradások miatt

A folyók többsége már apad.

2024. 02. 19. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán, a Bodrogon, a Taktán és a Sajó torkolati szakaszán – közölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A közösségi oldalon közzétett tájékoztatás szerint az igazgatóság munkatársai mintegy 334 kilométeren látnak el nappali figyelő- és őrszolgálatot első- és másodfokú árvízvédelmi készültség keretében. Mint írták, 

a szervezet működési területén a vízmozgás legnagyobb részt apadó vagy stagnáló, gyenge áradás már csak a Tisza Tiszapalkonya alatti szakaszán jellemző.


– Tokaj térségében a folyó vasárnap reggel óta apad, a Tiszalöki Vízlépcsőnél tegnap délután tetőzött az árhullám. Tiszakeszi térségében még tart a gyenge áradás, de napközben megkezdődik a vízállások stagnálása, Tiszabercelnél pedig hétfőn készültségi szint alá süllyednek a vízállások – közölte a szervezet.
Jelezték, a Bodrog teljes hosszában lassú ütemben apad, az apadás gyorsulása a Tisza Tokajnál tapasztalható ütemesebb apadása után várható, amire keddtől lehet számítani. 

A hét végére, jövő hét elejére a folyó teljes hazai szakaszán első fok alatti vízszintek valószínűek.

 


Hozzátették, a Sajó jelentős részén apadás tapasztalható, egyedül Kesznyéten térségében és a folyó torkolathoz közeli szakaszán stagnálnak a vízszintek, míg a Taktán a hétfő reggeli vízállás tetőzés közeli állapotnak tekinthető. A kesznyéteni árvízkapu Takta felőli oldalán lassú emelkedés tapasztalható, a kapu nyitására csütörtökön vagy pénteken lehet számítani.
– A vízügyi igazgatóság működési területén a 3307-es számú,

ároktői komphoz vezető út két szakaszát a Tisza magas vízállása miatt a közútkezelő lezárta, Ároktő és Tiszacsege között a komp nem üzemel. Emellett a 36107-es út Kesznyéten és Sajóörs közötti szakaszán a Sajó áradása miatt teljes útlezárás van érvényben, a folyó magas vízállása miatt pedig Muhi és Köröm között nem közlekedik a komp 

– hangsúlyozták.
A tájékoztatás szerint az igazgatóság mind a hét belvízvédelmi szakaszán, összesen harminckét szivattyútelepen rendeltek el belvízvédelmi készültséget, az elmúlt nap alatt a befogadó folyókba mintegy 690 ezer köbméternyi belvizet emeltek át.

 

Borítókép: A Tisza Tokaj térségében (Forrás: Észak-magyarországi Vízügyi igazgatóság)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.