A Sulyok László elleni első nyomozást még 1945-ben szüntették meg bizonyítékok hiányában, illetve mert a nyomozás folytatásától sem lehetett eredményt várni. „Nyilvánvaló, hogy nem tartották annyira fontosnak az ügyet, hogy a több ezer feljelentés közepette komolyabban foglalkozzanak vele.” A második, 1949–1950-ben zajló pótnyomozás során pedig a tanúvallomások nem igazolták a vádat. Három ügyvéd is – állását kockáztatva – tanúskodott Sulyok László mellett. Kiderült, hogy Sulyok László „több alkalommal is segített zsidó származású honfitársain”.
A történész emlékeztetett: az Államvédelmi Hatóság, illetve a Budapesti Államügyészség annyira nem látta bizonyítottnak a vádakat, hogy nem látta értelmét tovább nyomozni Sulyok László után, így az ügyészség ezt a nyomozást is megszüntette.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy otthon a családban egy jogász nem büntetőjogi kategóriákban gondolkodik az édesapjáról. Amit a szülők egy gyermeknek mondanak, az olyan, mint a „Szentírás”. Nem kétkednek benne, nem rohannak a hatóságokhoz, hivatalokhoz mindezt leellenőrizni. Egyébként is az édesapa a rendszerváltozás előtt meghalt, addig pedig óvatosan kellett nyilatkoznia. És a rendszerváltoztatás után sem ment a magyar lakosság legnagyobb része a titkosszolgálatok töredékes iratait őrző levéltárba lenyomozni a családját.
Karsai László és Ungváry Krisztián szerint minden közszereplőnek ugyanúgy kutatnia kellene a szülei és a nagyszülei után, ahogy azt a zsidótörvények előírták. A történésznek azonban sine ira et studio kellene kutatnia, nem pedig politikai aktivistaként vádaskodnia. Csak azért, hogy dr. Sulyok Lászlót besározzák, három ügyvédet a hamis tanúzás bűncselekményével vádolják. (Most ennek a három ügyvédnek a leszármazottjainak is sajtópert kellene indítania?) Karsai és Ungváry szerint a cél szentesíti az eszközt
– fogalmazott a szakember.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!