Robbanásszerű hangokra figyelmeztetnek a határtól nem messze

Gripenek szállnak majd el többek között Heves vármegye felett is a jövő hét közepén. Újabb gyakorlat következik.

Forrás: HEOL2024. 03. 10. 19:44
OLYMPUS DIGITAL CAMERA Fotó: Sztaniszlav Horvath
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zajos lesz a Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyei égbolt ismét, de pánikra semmi ok, csak gyakorlat következik. Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közösségi oldalán jelezte, hogy

Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszaújváros, valamint Debrecen felett március 12-én és 13-án 12 óra és 19 óra 30 körül kiképzési repüléseket végeznek.

A Gripenek hangosak lesznek, emiatt türelmet kérnek a lakosságtól.

A délutáni és esti repüléseket az éves kiképzési tervnek megfelelően, a pilóták képzettségének fenntartása, illetve a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében tartják.

Nem ez az első ilyen kiképzés, a közelmúltban igen hangosan hallhattak már Heves vármegye felett is Gripeneket.

Másfél héttel ezelőtt robbanásszerű hangra kapták fel a fejüket a vármegye lakói. Sokakban riadalmat keltett az eset, a vármegyei hírportál megkeresésére a honvédség válaszolt. Kiderült, hogy Gripenek gyakorlatoztak már akkor is, s a hangsebesség átlépése után jött a robbanásszerű hang.

Borítókép: illusztráció (Fotó:Honvedelem.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.