A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) is reagált, miután Magyar Péter mai tanúkihallgatása után azt állította, hogy az ügyészségi iratokat valaki vagy valakik meghamisították, átírták, a Völner–Schadl-ügyről pedig a meggyanúsítások előtt tájékoztatták a kormánytagokat.
Visszautasította az ügyészség Magyar Péter vádjait
Magyar Péter azt állította, hogy nem tudta, milyen ügyben idézték, de állítja, hogy vannak bizonyítékai.

A közleményben emlékeztetnek, Magyar korábban közölte, hogy hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása, az ügyben több magánszemély tett feljelentést, amelynek nyomán a KNYF szervezeti egysége, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el, és a tényállás tisztázása miatt beidézték Magyart, aki szerdán tanúként vallomást tett.
A vallomásban Magyar Péter az úgynevezett Völner–Schadl-ügyről közölt állításokat, amelyeket bizonyítékokkal nem tudott alátámasztani
– fogalmaznak. Sőt, hozzáfűzik, Magyar Péter azt állította, hogy nem tudta, milyen ügyben idézték, de vannak bizonyítékai, ezért az ügyészség egy későbbi időpontra újra beidézte őt tanúként azzal, hogy ezen bizonyítékokat hozza magával. „Ezek birtokában lehet majd értékelni a Magyar Péter által elmondottakat” – részletezték.
További Belföld híreink
Korábban a Magyar Nemzet beszámolt róla, hogy a kihallgatást követően Magyar Péter három állítást tett, miszerint Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tudott a Schadl-ügyről. Továbbá azt állította, hogy a nyomozás lezárulta és Schadl György végrehajtó kamarai elnök meggyanúsítás előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított és megvádolt Völner Pál igazságügyi államtitkárt is.
Erre is reagált az ügyészség.
További Belföld híreink
Magyarország Ügyészsége képtelen állításnak tartja, hogy a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg
– írják, és azzal folytatják, hogy az eljárásban minden olyan személy vádlottként szerepel, akivel szemben vádemelésre alkalmas módon bizonyítani lehetett bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség az iratok kezelése során minden tekintetben a törvényeknek megfelelően járt el – fűzték hozzá. Továbbá kiemelik, hogy
az ügyészség Magyar Péter azon – a vallomásában általa is hipotetikusnak nevezett – állítását ugyancsak visszautasítja, amely szerint bármelyik ügyész figyelmeztetett volna bárkit az eljárásról.
Már csak azért is, mert a nyomozás elrendelését megelőző előkészítő eljárást nem az ügyészség, hanem más hatóság végezte. „Olyan állami szervet vagy személyt pedig, aki maga vagy a felügyelete alá tartozó szervezeten keresztül az előkészítő eljárás lefolytatásában részt vett, értelmetlen lett volna figyelmeztetni az eljárás tényéről, ez az állítás logikailag sem állja meg a helyét” – összegezte az álláspontját a Központi Nyomozó Főügyészség.
További Belföld híreink
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási siker a Harcosok Klubja + videó
Aki csatlakozik a csoporthoz, értesülhet Orbán Viktor által megosztott exkluzív tartalmakról.

Ukrán–magyar kibercsaló bűnbanda ellen emeltek vádat
Több mint négyszázmillió forintot kaszáltak.

Ez fájni fog Magyar Péternek: a pornóügy brutális hiányosságra világított rá
Egyre többen fordulnak el Magyar Pétertől, miközben a párt kommunikációs és politikai hibái is sokasodnak.

Tizenöt megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat
Komoly csinnadratta alakulhat ki, még ma is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Óriási siker a Harcosok Klubja + videó
Aki csatlakozik a csoporthoz, értesülhet Orbán Viktor által megosztott exkluzív tartalmakról.

Ukrán–magyar kibercsaló bűnbanda ellen emeltek vádat
Több mint négyszázmillió forintot kaszáltak.

Ez fájni fog Magyar Péternek: a pornóügy brutális hiányosságra világított rá
Egyre többen fordulnak el Magyar Pétertől, miközben a párt kommunikációs és politikai hibái is sokasodnak.

Tizenöt megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat
Komoly csinnadratta alakulhat ki, még ma is.