Vonatra szállt Lázár János

A miniszter a MÁV-Start vezérigazgató-helyettesével, Hegyi Zsolttal vonatozott Piliscsabáról a Nyugati pályaudvarra.

2024. 03. 18. 15:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Március elsejétől olcsóbb, egyszerűbb és igazságosabb a közlekedés” – írta közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter. Lázár János a MÁV-Start vezérigazgató-helyettesével, Hegyi Zsolttal vonatozott Piliscsabáról a Nyugati pályaudvarra.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, már a bevezetése első hetén beváltotta a hozzá fűzött reményeket az új tarifarendszer, az eladott bérletek száma februárhoz képest csaknem negyven százalékkal nőtt. 

A MÁV–Volán-csoport február 21-én indította el az Újtarifa.hu weboldalt, amelyet két hét alatt már közel kétszázezren látogattak meg. Itt grafikus és térképes ismertetők, valamint gyakran ismételt kérdésekre (GYIK) adott válaszok segítségével látjuk el részletes információkkal a közösségi közlekedést választókat.

Az új rendszerben megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből 315 ezret váltottak utasok, ezek kétharmadát teszik ki a vármegyei változatok.

A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 5,6 millió fogyott. A teljesen új napijegyváltozatokból (Magyarország24 és Vármegye24) a húszezret közelítik az eladások. 

Borítókép: Lázár János és Hegyi Zsolt (Forrás: Facebook/Lázár János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.