A súlyosan sérült motorost a mentők kórházba szállították, de több hónapos orvosi kezelése ellenére 2022. január 24-én elhunyt, halála és a baleset között ok-okozati összefüggés áll fenn.
A Nagykanizsai Járásbíróság 2023. november 21-én hozott ítéletében a férfit bűnösnek mondta ki bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, valamint kábítószer birtoklás vétségében, ezért halmazati büntetésül hat év börtönbüntetésre ítélte. Emellett ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 2021. augusztus 25-től számítva hét évre a közúti járművezetéstől is. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi beismerését, csekély nyomatékkal az időmúlást, illetve azt, hogy személyiségzavarban szenved. Súlyosítóként vette számba, hogy több alkalommal volt már büntetve, többszörösen megszegte a KRESZ előírásait, és a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Ez utóbbi miatt a férfinak egy korábban kiszabott tíz hónapos fogházbüntetését is le kell töltenie.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője fellebbezett. Erre tekintettel az ügyben az egerszegi törvényszéken született meg a jogerős döntés: az első fokon hozott ítéletet helybenhagyták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!