Ennek nagyon fognak örülni a Zalaegerszegen és a környéken lakók

Több mint 1,8 milliárd forint beruházással folytatódik Zalaegerszegen, a város legfontosabb észak-déli közlekedési útvonalán a Kosztolányi út kétirányúsítása – közölte pénteken a helyszínen a zalai vármegyeszékhely polgármestere.

Forrás: MTI2024. 04. 26. 23:48
Felirat Zalaegerszegen 2024. április 9-én. (Fotó: MTI/Katona Tibor)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy tavaly szeptemberben készült el közel 1,8 milliárd forintból a Kosztolányi út több évtizede tervezett kétirányúsításának első üteme.

Az út nagyobb része azóta már mindkét irányban járható, a mostani folytatással pedig a kórház térségében lévő területet alakítják át a jövő év tavaszáig az 1,8 milliárd forintot meghaladó beruházás keretében.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte: ma naponta mintegy 50 ezer jármű közlekedik Zalaegerszegen. Nagy kihívás ez, hiszen a közlekedést és a parkolást úgy kell alakítani, hogy élhető legyen a város – mondta.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a projektnyitón úgy fogalmazott: a közösségépítésben nagy szerepe van a mobilizációnak, ebben pedig példa lehet másoknak Zalaegerszeg. A Kosztolányi út kétirányúsításának befejezése ráadásul túlmutat a városon, hiszen a vármegyei kórház környékét érinti – jegyezte meg.

Az államtitkár felidézte:

a kormány célkitűzése volt 2010-ben, hogy az országhatárokig eljussanak az autópályák, minden településről 30 percen belül elérhető legyen valamelyik gyorsforgalmi út, a megyei jogú városok pedig kétszer kétsávos útkapcsolattal legyenek megközelíthetők a gyorsforgalmi utakról. Ez utóbbi talán Zalaegerszeg egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a következő időszakban megvalósuljon ennek az útkapcsolatnak a kiépítése.

Bali Zoltán alpolgármester (Fidesz-KDNP) a beruházás részleteiről elmondta: a város legfőbb észak-déli közlekedési útvonalán jelenleg a kórház környékén folytatódik a kétirányúsítás. Ez jelentős átalakítással jár, több utca és annak csomópontja is átépül, az alattuk húzódó közművezetékeket is korszerűsítik, végül pedig teljesen új forgalmi rendet alakítanak ki a munkálatok befejezéseként.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.