A tervezett ütemben halad a mohácsi Duna-híd fejlesztése
A kapcsolódó úthálózatot is építik.
A kapcsolódó úthálózatot is építik.

A kormánypártok támogatják a magyar közlekedési rendszer átalakításának öt pontját.

Mintegy 2 milliárd forint beruházással folytatódik a városban a legfontosabb észak-déli közlekedési útvonalán a Kosztolányi út kétirányúsítása.

A futurista vágyálom mára megvalósult – és lázálom lett belőle.

A közlekedés fejlesztése a legfontosabb cél Rákosmentén, ezért azonban komoly harcot kell folytatni, mert a közösségi közlekedés a főváros tulajdonában áll.

Karácsony Gergely kerékpársávjai jelentős, 75 százalékos állampolgári elutasításba ütköznek.

Az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg a Budapest–Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakasza.
A projektet a TOP pályázatán nyert 340 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósították meg.
Debrecen új fázisba lép a gazdaság- és közlekedésfejlesztés, az oktatás és a kultúra területén is.
Mosóczi László kiemelte: a Széchenyi 2020 programban eddig 651 közlekedési projekt nyert támogatást összesen több mint 2000 milliárd forint értékben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Berlinben két diákdemonstrációt szerveznek.

Sűrű napunk volt.

Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.



Aki tavaly márciusban esetleg még nem hitt neki, immár be kell látnia: Varga Juditnak mindenben igaza volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.