Kár, mert az összeválogatott tucatnyi meg nem valósult közlekedésfejlesztési terv a maga sorsával együtt tényleg közelebb visz a mai város strukturális közlekedési problémáinak megértéséhez.
Ott van mindjárt a Gellért-hegyi sikló terve, amelyről 1898-ban azt írta a Budapesti Hírlap, hogy a kormány és a főváros harcának esik áldozatul. És a budapesti zsákutcás fejpályaudvarok vasúti alagutakkal összekötése sem új gondolat, hiszen a híres építőmérnök, a vasbeton szerkezetek atyja, Zielinski Szilárd már 1898-ban ennek szükségességéről írt cikket a Pesti Naplóba, majd elképzelését négy évvel később – gyorsvasúti hálózattal kiegészítve – be is mutatta doktori disszertációjában.
Ahogy az északi és déli HÉV-vonalak Duna alatti összekapcsolása – amely nemrégiben ismét felbukkant az óhajok sorában – már nyolc évtizeddel ezelőtt valósággá vált volna, ha nem jön közbe a háború. Viszont, ha a Rákosi-korszak moszkvai mintákat utánzó metrótervei megvalósultak volna, akkor ma hamisítatlan birodalmi szocreál állomásokon gyönyörködhetnénk félmeztelen kohászok kigyúrt felsőtestében, akik traktoroslányokkal vállvetve fürkésznék a vörös horizontot.
