
Mint kifejtette, a szakképzés egyre vonzóbb, a pályaválasztás előtt álló fiatalok több mint fele a technikumot választja. Átlagosan háromszoros a túljelentkezés, de van olyan hely, ahol tízszeres.
Hozzátette: úgy döntöttek, hogy aki belép a szakképzésbe, az kap anyagi biztatást is. Mint mondta, 2020 óta megduplázták a tanárok bérét.
A magyar kormány nevében négy dolgot garantált a miniszterelnök a jelenlevőknek:
1) Magyarországon mindenkinek lesz szakmája, és a technikum kapui mindenki előtt nyitva állnak.
2) Akinek van szakmája, lesz munkája is.
3) Aki dolgozik, annak lesz tisztességes fizetése is.
4) Aki a szakma mellé családot is vállal, számíthat a kormány családtámogatására is.
A miniszterelnök szerint itt az ideje, hogy a jelen levő tehetséges fiatalok benevezzenek a világbajnokságra is, majd végezetül sok sikert kívánt nekik a mai naphoz.
Immár hagyomány, hogy a kormányfő részt vesz a rendezvényen. A tavalyi alkalmon leszögezte: a magyar diákok sikere itthon és a nemzetközi mezőnyben egyben az oktatás sikere is. A területi előválogatók lebonyolítását megyénként a területi kamarák végzik. A területi előválogatókat a központi válogatók követik. Az országos döntők legjobbjainak látványos versenyét a bemutatókkal és interaktív programokkal színesített Szakma Sztár Fesztiválon minden érdeklődő ingyen tekintheti meg, próbálhatja ki.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) három éve csatlakozott a rendezvényhez, így a fesztiválon immár további 21 agrárszakma is bemutatkozik. Az agrárkamara az agrárszakmai bemutatókkal lehetőséget ad arra, hogy a fesztiválon a pályaválasztás előtt álló diákok a mezőgazdasági szakmákat is interaktív módon megismerhessék. A NAK kiemelt célja továbbra is az agrárszakmák népszerűsítése és az ágazati szakképzések megismertetése a fiatalokkal.
Orbán Viktor a közösségi oldalán is megosztott egy videót az eseményről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!