– Mindent meg kell tenni azért, hogy a közel-keleti konfliktus, Izrael terror elleni harca ne váljon államközi konfliktussá, mert az óriási veszélyekkel jár – fogalmazott Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője a parlamentben. A kormánypártok kommunikációs igazgatója a napirend előtti felszólalásában jelezte, hogy Ukrajnában is egyre rosszabb a helyzet.
Azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk
– húzta alá Menczer Tamás.
Mint mondta, a helyzetet súlyosbítják az európai vezetők nyilatkozatai, amelyek arról szólnak, hogy katonákat kell küldeni a háborúba. Szerinte még súlyosabb, ami a NATO-ban zajlik, mivel azt szervezik, hogy miként tudják átvenni a fegyverszállításokat és a katonák kiképzését, ami mellé százmilliárd dollárt akarnak tenni.
A baloldal háborúpárti és magyar katonákat küldene a háborúba
– rögzítette Menczer Tamás.
Leszögezte, hogy nem véletlen a baloldal háborúpárti álláspontja – ami teljes mértékben szembemegy a magyar érdekkel –, mivel azoknak az érdekeit képviseli, akiktől a dollárokat kapják.
Itt van az új baloldali csodagyerek, Magyar Péter, aki szintén egy háborúpárti politikus
– jegyezte meg a kommunikációs igazgató. Jelezte, hogy ennek ékes bizonyítéka, hogy Magyar Péter egy szövegben arról írt, hogy nem számít a magyar álláspont a háború kapcsán. – Ilyet csak egy igazi dollárbaloldali, háborúpárti politikus mond – fogalmazott Menczer Tamás, majd elmondta, hogy igenis fontos Magyarország békepárti álláspontja, amit csak akkor tudnak megvédeni, ha a választók a kormánypártokat támogatják az európai parlamenti választáson.
Válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: a béke hangjaira lenne szükség, ám az európai vezetők nem így tesznek. – Az európai döntéshozók jelentős része nem veszi figyelembe a huszadik század tragikus történelmi tapasztalatait. Ilyen körülmények között háromszorosan fontos, hogy Magyarország a béke hangja legyen – tette hozzá.
Borzolja a kedélyeket a dollárbaloldal
– Az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen szerint Ukrajna és "a messziről jött emberek" mindenek felett állnak, az európai emberek csak utánuk. Ez a véleménye az Európai Parlament (EP) többségének is – mondat Aradszki András a napirend előtti felszólalásában. A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy egyedül Magyarország az, amely következetesen kiáll a keresztény, nemzetállamokra épülő Európát a megsemmisülés irányába hajszoló brüsszeli fősodorral szemben. – Brüsszel máig tárt karokkal fogadja a migránsokat, a legújabb őrület pedig a közös ukrajnai békemisszió – nehezményezte a kereszténydemokrata képviselő. Hozzátette: Brüsszelben változásra van szükség.