Tömegverekedés tört ki kedd este a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán. A Metropol információi szerint egy tinédzserekből álló banda esett neki két idegen, szintén kamasz gyereknek.
Tömegverekedés volt az egyik budapesti plázában, tizenegy embert gyorsan be is vittek a rendőrök
Bagatell ügy miatt tört ki a balhé.

Állítólag a verekedésben több több fiatal lány is részt vett, a rendbontókat egy férfi próbálta meg szétválasztani. A portál úgy tudja, a körülbelül tíz emberből álló kamasz banda azért eshetett neki a másik kettőnek, mert másképp öltözködtek. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek és a legtöbbjüket igazoltatták, majd elvezették.
További Belföld híreink
A portál megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, mi a valóság, ők a válaszukban azt írták, hogy április 9-én este fél hatkor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy egy terézvárosi üzletközpont tetőteraszán több ember összeverekedett. A közlés szerint a rendőrök a helyszínről tizenegy embert előállítottak a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra.
Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a VI. kerületi nyomozók tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Fidesz győzelem, jön a tavasz!
A balmazújvárosi időközi eredményre reagált a kormányfő.

Tarolt a Fidesz az időközi választáson
Visszahódított egy újabb kisvárost a Fidesz, Balmazújvárosban feloldódott a patthelyzet.

Elkezdődött a házasság hete: tíz gyerekből nyolc házasságban születik Magyarországon
Hankó Balázs szerint a család a társadalom alapegysége, amit a növekvő házasságkötések száma és a csökkenő válási arány is igazol.

Orbán Viktor felvette a kesztyűt + videó
Curtis kért egy dedikálást, Orbán Viktor pedig felhúzta az MMA-kesztyűt – a miniszterelnök szokatlan pillanatot osztott meg a színfalak mögül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Fidesz győzelem, jön a tavasz!
A balmazújvárosi időközi eredményre reagált a kormányfő.

Tarolt a Fidesz az időközi választáson
Visszahódított egy újabb kisvárost a Fidesz, Balmazújvárosban feloldódott a patthelyzet.

Elkezdődött a házasság hete: tíz gyerekből nyolc házasságban születik Magyarországon
Hankó Balázs szerint a család a társadalom alapegysége, amit a növekvő házasságkötések száma és a csökkenő válási arány is igazol.

Orbán Viktor felvette a kesztyűt + videó
Curtis kért egy dedikálást, Orbán Viktor pedig felhúzta az MMA-kesztyűt – a miniszterelnök szokatlan pillanatot osztott meg a színfalak mögül.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!