A békemenet fontosságáról kifejtette, hogy az Európában most fennálló helyzettel összefüggésben sokszor eszébe jut, hogy a mítoszok szerint a „mi Európánkat” Zeusz bika képében rabolta el. A publicista pedig most azt látja, hogy Európát az identitásnélküliség és a pillanatba zártság rabolja el éppen egy hétfejű sárkány képében.
Aki most a régi Európáját szeretné megtartani, visszakapni, megőrizni, átmenteni, annak el kell jönnie erre a szombati békemenetre
– hívta fel a figyelmet Bayer Zsolt.
Elmondta azt is, hogy Robert Ficóért pedig azért menetelnek – ahogyan a publicista az Elszabadul a pokol című véleménycikkében is írta –, mert ahogy két és fél évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy háború lesz a szomszédunkban, ahogy egy évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy ebbe a háborúba az Európai Unió eszüket vesztett vezetői egész Európát bele akarják majd sodorni, úgy pár héttel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy itt, Közép-Európában egy szomszédos ország miniszterelnökét megpróbálják megölni.
Ez is megtörtént, és innentől kezdve nem szeretném, ha jövő héten valami olyasmi történne, amire ezen a héten még nem gondoltunk, de sajnos ma már minden lehetséges. Mutassuk meg, hogy az erő velünk van!
– húzta alá.
Bayer Zsolt azt is elmondta, hogy az első békemenetnek is elég komoly üzenete volt, és ahogyan a miniszterelnök számtalanszor elmondta már, ez a fajta kiállás megóvta a kormányt a fondorlatos kísérletektől.
Borítókp: Békemenet (Fotó: Kurucz Árpád)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!