A beruházás bokrétaünnepe alkalmából közzétett bejegyzésben azt írta, a református egyház nagyon rossz állapotban kapta vissza az épületeit, de ma már a város egyik legjobb iskolájaként ismerik. Az új tornatermet nemcsak az iskolai diákjai használhatják majd, hiszen sok olyan amatőr sportegyesület és sportoló közösség van Gyulán, amelyik termet keres, e fejlesztésnek köszönhetően bővül a lehetőségek köre – jegyezte meg.
Béres István főépítész, a gyülekezet gondnoka felidézte, hogy a beruházásra 2020-ban kétmilliárd forint támogatást kaptak a kormánytól, amely a tornacsarnok, a hozzátartozó öltözők, a területbiztosítás és az infrastruktúra kivitelezését, illetve költségeit finanszírozza. A gazdasági válság miatt megemelkedett költségek következtében az eredetileg tervezettnél kisebb épületet építenek.
Ennek a beruházásnak nagyon fognak örülni a gyulai diákok
Elérte legnagyobb magasságát a kormány több mint kétmilliárd forintos támogatásával megvalósuló tornaterem, amelyet szeptembertől használhatnak a gyulai református általános iskola diákjai – közölte a közösségi oldalán Görgényi Ernő (Fidesz–KDNP) polgármester.

A küzdőtér 830 négyzetméteres lesz, ami az iskolai testnevelés céljainak maximálisan megfelel, akár négy csoport is tornázhat egyszerre. Az iskolának eddig 124 négyzetméteres tornaszobája volt, a fejlesztés ezért is óriási előrelépés – jegyezte meg. A tornacsarnok helyéül szolgáló ingatlanok megvásárlásához az önerőt a gyülekezet biztosította – tette hozzá.
A Gyulai Református Egyházközség 1994 szeptemberében indította el iskoláját a Békés vármegyei településen, 2023 szeptemberétől felmenő rendszerben, magyar–angol két tanítási nyelvű oktatási programot vezettek be az induló első osztályban.
Gyulán a katolikus egyház által fenntartott általános iskola és gimnázium is épít tornatermet.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)
További Belföld híreink
További Belföld híreink
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis Máté Varga Juditnak üzent: a tehetség nem vész el
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.

Szó szerint kiugró teljesítményt nyújtottak a honvédek + videó
Látványos képeken a hadgyakorlat.

Nemcsak a napi betevő megvásárlásának helye, de közösségi színtér is a falusi kisbolt
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk