Budapesten a Duna folyik, nem a Tisza – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely, utalva Magyar Péter pártjára, a Tiszára.
Ideje volt már, hogy Magyar Péter mondjon valamit Budapestről, ha már egyedüliként a fővárosban állított listát a pártja. Tartozott ezzel a budapestieknek. A haszontalan mondatoknak is van hasznuk: kiderül belőlük, hogy a Tisza fővárosi indulása nettó pártépítés, semmi köze Budapest valóságához, valós problémáihoz
– jelentette ki a főpolgármester, majd hozzátette: az még hagyján, ha valaki nem ismeri a Lánchíd történetét – Széchenyiék valóban csodát tettek a megépítésével, de ehhez nem másfél évre, hanem egy évtizedre volt szükségük.
Az azonban már vaskos politikai hazugság, hogy a híd felújítása hosszú évekbe és a tervezett összeg sokszorosába került. Ilyet még a fékezhetetlen agyvelejű Budai Gyula sem mert állítani
– tette hozzá a politikus, aki bejegyzésében elismerte, rendkívül örvendetes lenne gyaloghidat építeni a Dunán, azonban jelenleg Budapest ennél sokkal égetőbb problémákkal küzd. Ezt követően a főpolgármester még egyet odaszúrt Magyar Péternek, amikor megjegyezte, hogy ő biztosan ott lesz a fővárosi listavezetők vitáján.
Bajban Karácsony és a baloldal
Magyar Péter pártjának listaállítása komoly gondot okozhat Karácsony Gergelynek és szövetségeseinek, ugyanis az új választási szabályok alapján tíz lista közül lehet lehet majd választani Budapesten a Nemzeti Választási Iroda közlése szerint. A június 9-én esedékes önkormányzati választást követően pedig megeshet, hogy a főpolgármester nem tudhatja maga mögött a közgyűlési többséget, amennyiben Magyar Péter pártja képes lesz szavazatokat elvenni a Demokratikus Koalíció vezette baloldali összefogás listájától.
Korábban a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője elmondta, hogy rendkívül vegyes lesz a júniusi választással megalakuló Fővárosi Közgyűlés, amelyen a szakértő szerint egyik párt sem kerülhet többségbe.
Mindeközben Magyar Péterrel és a Fővárosi Közgyűlésben kialakuló baloldali tömbbel szemben álló, Szentkirályi Alexandra vezette Fidesz–KDNP-s és a Vitézy Dávid vezette, függetlenekből álló csoport is elutasította, hogy a választások után bármilyen szövetségre lépjen egy DK vezette koalícióval.