A miniszter a tárlattal kapcsolatban elmondta, hogy emlékeztet hazánk katonai nagyságára, erőt, hitet és kitartást ad a ma katonájának és a ma magyar társadalmának ahhoz, hogy szeresse legdicsőbb és legdélcegebb fiait, a magyar katonát.
A tárlaton a magyar honvédelem legnagyobb kincsei vonulnak fel, a létező legértékesebb relikviái és hősei jelennek meg
– hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A huszár a magyar nemzeti karakter egyenruhába öntött formája – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. – Előbb volt a magyar, aztán a huszár, vagy fordítva, ezzel lehet vitatkozni, de a kettő nagyon összeforrt egymással. Ez a könnyűlovas harcmodor, ez az okos, bátor, de nem vakmerő, elszánt, mozgékony, gondolkodó katonatípus talán a huszárban jelentkezik a legjobban, és megmutatja, mit is tehet egy kis ország vas és érc nélkül, ha a leleményét és a tehetségét használja – mondta a miniszter.
A kiállításon megelevenedik gróf Hadik András ragyogó karrierje, Simonyi József huszárezredes és Szurmay Sándor tábornok hőstettei, de láthatók Damjanich János, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Dessewffy Arisztid és Schweidel József személyes tárgyai, kisebb-nagyobb emlékei is – sorolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!