Bajnai Gordonba is beleszállt Gyurcsány Ferenc

Néhány hónap múlva bővebb tájékoztatást ígért Gyurcsány Ferenc arról, hogy milyen felelőssége van Bajnai Gordon 2009 és 2010 közötti miniszterelnöki tevékenységének abban, hogy a Fidesz ezt követően kétharmados győzelmet aratott.

2024. 06. 27. 15:00
Fotó: MW-Archív
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai kapcsolatok

A technokrata, baloldali politikus-üzletember kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkezett, amint átvette a miniszterelnökséget, szinte első útja az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére vezetett, ahol referált a terveiről. Erről tényfeltáró cikksorozatban is beszámolt a Magyar Nemzet, többek között bemutatta, hogy Bajnai 2009 decemberében Washingtonba látogatott, ahol az IMF vezetőjével és Joe Biden akkori amerikai alelnökkel is tárgyalt. A 2010-es választási bukás után Bajnai ismét Amerikába utazott, és vendégelőadói pozíciót kapott a a globalisták egyik képzőközpontjában, a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen. Az is kiderült a baloldal külföldi finanszírozási botránya kapcsán, hogy a Bajnai és volt titokminisztere, Ficsor Ádám érdekeltségébe tartozó DatAdat cégcsoportot teletűzdelték amerikai demokrata párti kampányszervezőkkel és tanácsadókkal. Az is tény, hogy szoros együttműködésben dolgoznak a Soros György-féle agytröszttel, a berlini székhelyű ECFR-rel.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon (Fotó: MW- Archív)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.