Börtönbüntetés is lehet Magyar Péter mulatozásából

A Tisza alelnöke háborúpárti frakcióban folytathatja.

2024. 06. 25. 10:22
Magyar Péter megbotránkoztató módon bulizott, már garázdaság miatt is nyomoznak. (Fotó: Facebook)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter torz, erőszakos és közveszélyes személyiségét illetően a múlt csütörtöki, péntek hajnali események nem hordoznak újdonságot – vélekedett ifjabb Lomnici Zoltán, aki az Origónak nyilatkozva beszélt arról, mi várható a Tisza Párt EP-képviselőjének megbotránkoztatást keltő viselkedése, valamint garázdaság miatt indult nyomozás során.

 – Ha kiderül, hogy az ügyben érintettek közül bárki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, bűntett miatt akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, 

mivel nyilvános rendezvényen történt az ominózus botrány – mondta a Századvég tanácsadója.

Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy

 Magyar egy politikai opportunista, aminek az is része, hogy az állításai mögött számtalan alkalommal nem az igazság vagy az őszinte meggyőződés húzódik meg, hanem kizárólag a számítás és a (vélt) politikai haszon. 

– Az a tény, hogy Magyar Péter – miután az általa alelnökölt párt hét képviselői helyet szerzett az EP-ben – Roberta Metsolával, az EP háborúpárti, balliberális elnökével egyeztetett, világossá tette, hogy Magyar Brüsszelben fogja folytatni a politikai tevékenységét, és egyértelműen kijelöli azt az irányt, amit ő az EP tagjaként képviselni fog – fogalmazott ifjabb Lomnici Zoltán, hozzátéve, Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője maga is számos háborúpárti kijelentést tett, az általa vezetett pártban pedig hasonló magatartást várnak el a tagoktól, így Magyar Péter is hasonlóan beállhat a brüsszeli fősodorba, és megszavazhatja azokat a határozatokat, amelyek a háború elhúzódásának és eszkalációjának a veszélyét hordozzák.

Borítókép: Magyar Péter túltolta a bulizást (Fotó: Képernyőkép)
 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.