– Diósdon az elmúlt tíz évben megállt az idő – jelentette ki a Pro Civitate – A Városért Egyesület polgármesterjelöltje. Dizseri András elmondta, az elmúlt időszakban több száz diósdival beszélgettek a csapatával, amelynek során ismét bebizonyosodott: a lakosság körében egyértelmű az a szándék és akarat, hogy a városban változásra és új lendületre van szükség. A polgármesterjelölt úgy véli,
jelenleg Diósdnak nincs gazdája, ugyanis a közterületek gondozatlanok, számos út állapota katasztrofális, és a városvezetés nem lobbizik fejlesztésre fordítható forrásokért.
Utóbbit szerinte jól szemlélteti az egyesület két évvel ezelőtt rendezett polgári piknikje, amelyen Dukai Miklós, az önkormányzatért felelős államtitkár és Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes is részt vett. Hiába hívták a rendezvényre a jelenlegi polgármestert is, nem vett részt rajta. Dizseri András rámutatott: jele sincs annak, hogy a városvezetés az összes lehetséges fórumon lobbizna Diósd érdekében.
Diósd megtelt
– Sajnos a 24. órában vagyunk, hogy Diósd teljes beépítettségét megakadályozzuk, valamint hogy a település egy zöld, családbarát kertvárossá válhasson – mutatott rá a polgármesterjelölt. Elmondása szerint
a Pro Civitate programjának az első lépése az, hogy egy zöldterületet érintő változtatási tilalmat vezessen be.
– Ennek két oka is van. Az egyik, hogy Diósdnak csodás adottságai vannak, viszont egyre kevesebb a zöldterület, és a meglévő zöldterületek beépítése a lakosok kárára van, hiszen a település infrastruktúrája már egyrészt nem bírja, másrészt pedig Diósd pont azt a varázsát veszíti el, amiért az emberek szeretnek itt élni – magyarázta. Úgy véli, a beépítéssel egyre zsúfoltabbá válik a település, és az intézményi hálózat egyre nehezebben tudja követni ezeket a változásokat.
Egyértelműen ki lehet mondani: Diósd megtelt!
– jelentette ki Dizseri András, majd hozzátette: szeretettel fogadnak mindenkit, aki a településre költözik, ugyanakkor azt be kell látni, hogy a beköltözők számának növekedése már az itt élők rovására megy. – Azonban a jelenlegi városvezetés a lakosságszám növekedésének nemhogy gátat szabott volna, hanem még segíti is azt – húzta alá.