Véget ért a fővárosi újraszámolás, megkezdődött a választási bizottság ülése

Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között eredetileg 324 szavazat volt a különbség – élő közvetítésünk

2024. 06. 14. 9:19
újraszámlálás
Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken kilenc órakor kezdte meg a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjainak újraszámolását a sajtó és a választásokon jelenlévő nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közreműködésével.

09.00

Megérkeztek az újraszámlálást felügyelő delegáltak és a számlálást levezető bizottság is. A számlálást huszonnégy ember végzi, akik 12 asztalnál vizsgálják át az érvénytelen szavazólapokat, majd ismertették az újraszámlálás folyamatát.

Az NVI munkatársai számolják a szavazatokat. Kiderült, a tegnapi hír hamis hír volt, miszerint egy kerületben már újraszámolták a szavazatokat. 

A bizottsági tagok először bevitték az érvénytelen szavazatokat a terembe, és megkezdték a megfelelő lezárásuk ellenőrzését. 

Nagy Attila, az NVI elnöke elmondta: az érvénytelen szavazólapokat a helyi választási irodák pártfüggetlen munkatársai vették ki a lezárt urnákból. Jelezte: utasította a helyi irodákat, hogy a helyi választási bizottsági (hvb) tagok jelenlétében tegyék ezt meg, de a II., IX., XIII. és XV. kerületben a hvb tagjai nem éltek a lehetőséggel és nem voltak ott az urnabontásnál. Az ellenőrzésről Nagy Attila azt mondta, kerületenként hozzák ki a lezárt szállítóborítékokat, amelyeket az NVB tagjainak jelenlétében bontanak fel, ellenőrzik, hogy a szállítóboríték lezárt, aláírt állapotban van-e, és a benne lévő érvénytelen szavazólapok megfelelően vannak-e kötegelve. Jelezte: fényképpel dokumentálják a vitatott eseteket.

Az NVI munkatársai ezt követően tételesen átvizsgálják az érvénytelen szavazólapokat, és ha érvényeset találnak, piros tollal rávezetik a szavazólap hátuljára ezt a tényt, valamint a kerületet és a szavazókör sorszámát. Ezeket a szavazatokat külön gyűjtik, az NVB tagjai meg tudják vizsgálni.
Megvizsgálják azt is, ha több X van a szavazólapon, azokat azonos vagy különböző színű tollal vitték-e fel.

09.25

Kilenc óra huszonöt perckor kezdődött a szavazatok újraszámlálása, miután kihozták a borítékokat a választási bizottság munkatársai, akik ellenőrizték a kötegelést és a csomagolást. 

09.37

Az I. kerületben a választási bizottság munkatársai nem találtak olyan szavazatot, amelyek mégis érvényesek lennének. 

09.45

Helyszíni tudósítónk jelentette, a II. kerületben már találtak érvényes szavazatot, tudósítónk szerint nagyjából öt darabot. 

09.51

A választási bizottság munkatársai elkezdték a III. kerület szavazatainak újraszámlálását, ahol eddig hat darab érvényes szavazatot találtak. Ezek még nem hivatalos számok, a bizottság a végén ad hivatalos közlést a pontos érvényes szavazatok adatairól. 

10.12

A bizottság hozzákezdett a IV. kerület szavazatainak újraszámlálásához, itt is találtak már érvényes szavazatot, több tucattal. 

10.35

Jelenleg a VII. és VIII. kerület szavazatainak újraszámlálása zajlik, a VII. kerületben volt pár érvényesnek számító szavazat, de a VIII. egyelőre nem találtak érvényes szavazatokat. 

10.15

Helyszíni tudósítónk beszámolója alapján a VIII. kerületből is érkeztek érvényes szavazatok.

Egyelőre semmilyen körülmény nem zavarta meg a számlálást.

10.51

A IX. és X. kerülettel folytatják a munkát a szavazatszámlálók, a IX. kerületben is találtak már érvényes szavazatot. 

10.58

Nem megerősített információk szerint a számlálók eddig tíz kerületből 75 érvényes szavazatot találtak. 

11.00

A számlálók a X. kerületben is találtak érvényes szavazatokat, ezek után elkezdődött a XI. kerület érvénytelen szavazatainak újraszámlálása, ahol szintén találtak érvényes voksokat. 

11.29

A bizottság tagjai elkezdték a XII. kerület szavazólapjainak vizsgálatát. 

11.47

A XIII. és a XIV. kerület szavazatainak újraszámlálása zajlik, illetve belekezdtek a számlálók a XV. kerület szavazatainak a vizsgálatába is. 

12.09

Alig találtak érvénytelen szavazatokat a XIV. és a XV. kerületben, jelenleg a XVI. kerület szavazatainak számlálása zajlik. Hivatalos eredményre 17 óra után kell számítani. 

12.20

Negyedórás szünetet tartanak a szavazatszámlálók. Az első kerülettől a nyolcadikig 141 érvényes szavazatot találtak, a kilencedik kerülettől a tizennegyedikig nagyságrendileg pedig 100-140 között van az érvényesek száma. A bizottság dönt majd a végleges eredményről, mely várhatóan 17 óra után lesz nyilvános. 

12.47

A számlálók a munkát a szünet után újrakezdték, a XVIII. és a XIX. kerület érvényes szavazatait ellenőrzik. 

13.08

Tudósítónk szerint egy választókerületben az érvényeseket és az érvényteleneket egybecsomagolták, azokat majd az NVB fogja külön válogatni. Hozzákezdtek a XX. kerület szavazólapjainak az ellenőrzéséhez a számlálók. 

13.20

Kollégánk arról tudósított bennünket, jelenleg már a XXI., XXII., és a XXIII. kerület szavazatainak számlálása folyik. 

13.36

A számlálás véget ért, jelenleg az érvényes szavazatok összesítése zajlik. 

A legfrissebb fejleményekről 17 óra után adunk tájékoztatást. 

 

 

újraszámlálás
Fotó: Teknős Miklós


Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, az NVB csütörtökön Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt jogorvoslati kérelmével kapcsolatban elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámlálást. A bizottság döntésében arra hivatkozott: a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámlálást.

Karácsony Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján az érvénytelen szavazatok manipulálásával vádolta a hatóságokat, és azt követelte, hogy ismételjék meg a főpolgármester-választást Budapesten. Ennek érdekében a főpolgármester demonstrációt is szervez ma 18 órára a Nemzeti Választási Iroda épülete elé. Vitézy Dávid minderre úgy reagált: Karácsonynak csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes. – Ezt a választást Karácsony Gergely rendezte, a főváros szervezte, minden rendszerszintű eljárási hiba és szabálytalanság a főpolgármester felelőssége. Karácsony Gergelytől jóval több szerénységre számítanék, ha már Budapest köztársaságban egy főpolgármester-választást se sikerült megszerveznie fennakadások nélkül – jegyezte meg Vitézy.

Az újraszámlálásra azok után került sor, hogy Vitézy Dávid az érvénytelen szavazatok nagy mennyisége, és a választás szorossága miatt a főpolgármester-választás eredményváróján már arról beszélt, hogy a szavazatok újraszámlálására lesz szükség. Ezen aligha lehet csodálkozni, hiszen a jelenlegi főpolgármester nagyon szoros küzdelemben, mindössze 324 szavazattal nyerte meg a vasárnapi önkormányzati választást Vitézy Dáviddal szemben. A DK–MSZP–Párbeszéd jelöltje a voksok 47,53 százalékával (371 466 szavazat) nyert, míg az LMP jelöltje 47,49 százalékot ért el (371 142 szavazat).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.