A férfit ittas állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés miatt ítélték el, és végleg eltiltották a közúti járművezetéstől – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az elsőfokú bíróság döntését a törvényszék csak járulékos kérdésekben változtatta meg, így például pontosította a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.
Öt év börtönre ítélték a férfit, aki a József körúton gázolt el egy fiatal lányt
A korábbi ítéletet helybenhagyva, a Fővárosi Törvényszék jogerősen öt év börtönre ítélte azt a férfit, aki 2023. február 19-én hajnalban a József körúton ittas állapotban elgázolt egy nőt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Az ítélet szerint a férfi tavaly februárban ittasan, a megengedett sebességet túllépve autózott a József körúton a Blaha Lujza tér felé. Ittassága miatt elaludt és nekiütközött az út bal oldalán lévő villamosmegálló járdaszigetének, utasvárójának és a sértettnek.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2023. december 13-án tartott előkészítő ülésen – a vádlott beismerése és tárgyalásról való lemondása okán – ítéletet hirdetett az ügyben, és ittas állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés bűntette miatt öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte, és végleg eltiltotta őt a közúti járművezetéstől is. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, míg a védő enyhítésért jelentett be fellebbezést. A vádlott a döntést tudomásul vette.
További Belföld híreink
A törvényszék most megállapította, hogy a kerületi bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, a bűncselekményt helyesen minősítette.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarországon nem fenyegeti erőszak a karácsonyi vásárokat + videó
Több európai országban már meg sem tartják a hagyományos rendezvényeket.

Tragédia Szentgotthárdnál: gázolt a vonat
Az utasokat pótlóbusszal, motorvonattal szállítják.

Fahusánggal ütötte és kifosztotta áldozatát a rabló
Elfogatóparancsot adtak ki a gyanúsított ellen, ha ön látta, jelentse a rendőrségen!

Orbán Viktor: A háborús lordok egyre erősebb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra + videó
A háború mögött komoly anyagi érdekek állnak, emlékeztetett a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyarországon nem fenyegeti erőszak a karácsonyi vásárokat + videó
Több európai országban már meg sem tartják a hagyományos rendezvényeket.

Tragédia Szentgotthárdnál: gázolt a vonat
Az utasokat pótlóbusszal, motorvonattal szállítják.

Fahusánggal ütötte és kifosztotta áldozatát a rabló
Elfogatóparancsot adtak ki a gyanúsított ellen, ha ön látta, jelentse a rendőrségen!

Orbán Viktor: A háborús lordok egyre erősebb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra + videó
A háború mögött komoly anyagi érdekek állnak, emlékeztetett a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!