– A „Szeretem. Megvédem!” felhívással a napokban indult területvédelmi tartalékos toborzó kampány a haza szolgálatába szólítja azokat, akik munkájuk vagy tanulmányaik mellett vállalják azt a többletkötelezettséget, hogy egy összetartó közösség tagjaként hozzájárulnak közvetlen környezetük és ezzel Magyarország biztonságához is. A tartalékosok civil életükhöz igazodva alapvetően hétvégén tudnak részt venni kiképzéseken, gyakorlatokon, felkészítéseken, amelyeknek egyik alappillére a lövészet – ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Fontosnak nevezte, hogy mindehhez megteremtsék az alapvető feltételeket, így tervezetten 2024. június közepétől első körben három helyszínen, köztük a Központi lő- és gyakorlótéren, az MH Böszörményi Géza csapatgyakorlótér területén, 2025-től pedig további lőtereken biztosítanak hétvégenként felkészítést a tartalékos állomány tagjainak. Jelezte, hogy a lövészeteket szombatonként 8 óra és 18 óra, vasárnaponként 10 óra és 14 óra között tartják. A közlemény kitért rá, hogy ezen kiképzési foglalkozások nagy hanghatással járhatnak, ezért kérik a lőterek környezetében élő lakosok megértését, türelmét és támogatását.
A felkészítés minden magyar állampolgár érdeke is, hiszen a képzéseket sikeresen teljesítő tartalékosok növelik a magyar haderő képességeit
– tette hozzá a miniszter.
Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a területvédelmi tartalékos kampány megnyitóján (Fotó: Bach Máé)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!