Mit üzenne a választóknak, miért szavazzanak önre és a Fidesz–KDNP listájára?
Karácsony Gergely egyszer már megkapta a bizalmat a budapestiektől, de ezzel visszaélt, becsapta a választóit. Éppen ezért itt az ideje annak, hogy lecseréljük a régi, Gyurcsány Ferenc által feltett lemezt, és kidobjuk a szemétbe, ahova való. Ehhez le kell váltani Karácsony Gergelyt! Szerénységgel, de kellő önbizalommal kell nekifutni ennek a választásnak. A mi politikai közösségünk a legerősebb és legnagyobb, nemcsak Magyarországon, hanem itt, Budapesten is. Ha ez a politikai közösség egy irányba szavaz, akkor teljesen reális a lehetőség, hogy Karácsony Gergelyéket végre elküldjük. Viszont ahhoz, hogy ez a változás megtörténjen Budapesten, mindenkire szükség van. Mindenkit arra biztatok, hogy június 9-én menjen el szavazni, mert fejben nem lehet leváltani Karácsony Gergelyt. Egyetlen erőteljes fegyver van a kezünkben, ez pedig az a toll, amellyel a jó helyre húzhatjuk az X-et. Bízom benne, hogy az a Gyurcsány-mentes, közlekedhető, tiszta, rendezett város, amelyet én a budapestieknek ígérek, lesz annyira vonzó ajánlat, hogy Gyurcsány helytartója helyett rám bízzák a főváros vezetését.
A kampány során végigjárta az összes kerületet, és rengeteg emberrel találkozott. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
Elégedetlenséget, az átvertség érzését és csalódottságot éreztem az emberekben, akiknek fűt-fát ígértek, ehhez képest pedig csak Gyurcsány Ferencet kapták a nyakukba. A budapestiek úgy érzik, hogy a budapesti politika nem róluk szól, hanem Gál J. Zoltánokról, Draskovicsokról és Mártha Imrékről. Azt szeretném, hogyha a budapesti politika újra a budapestiekről szólna. Rengeteg biztatást kaptam az elmúlt hónapokban, ami elképesztően jólesett. A budapestiek joggal várják, hogy valaki tényleg az ő érdekeiket képviselje. Ha kellő támogatottságom lesz, akkor az üres ígéretek helyett a tettek fogják átvenni a szerepet Budapesten is.
Miket mondtak a leggyakrabban azok a választók, akikkel a kerületjárások során találkozott? Milyen problémákra hívták fel a legtöbbször a figyelmét?
Egybehangzó a budapestieket zavaró problémacsokor. Rengetegen panaszolták a közlekedési káoszt, a nem akadálymentesített csomópontokat, a folyamatosan romló levegőminőséget és köztisztaságot is. Ráadásul Karácsonyék nem állnak le, további átgondolatlan tervekkel állnak elő, amikkel súlyosbítanák a helyzetet. Végleg lezárnák a rakpartot az autósok elől, kitiltanák a tíz évnél idősebb autókat a fővárosból. Ezektől a tervektől joggal félnek a budapestiek. Emellett sokan említették az utak folyamatosan romló állapotát, ami annak a következménye, hogy Karácsony Gergely a tizedére csökkentette az útfelújításra felhasználható források keretét. Hangsúlyos a hajléktalanság kérdése is, ami az elmúlt években szintén megoldatlan maradt, ez pedig se a budapestieknek, se a hajléktalan embereknek nem jó.