Amint már említettük, az ipari beruházásokkal egyben a tudásalapú gazdaság kialakítása is fontos cél, amihez nélkülözhetetlen a magas színvonalú képzés. Ezért a Kaposvári Egyetemen – ami korábban agrártudományi felsőfokú intézmény volt – ma már gépészmérnöki, villamosmérnöki, valamint élelmiszeripari képzés is folyik – hangsúlyozta a polgármester.
A kormányzattal együttműködve történt fejlesztések nyilvánvalóan hozzájárultak a választási győzelemhez, de a három évtizeden át tartó folyamatos sikerhez ennél több kellett. Szita Károly szerint sem lehet két hónap alatt választást nyerni, tartós és kitartó munkára, valamint közösségépítésre van szükség hosszú éveken át.
A polgármester személyes népszerűsége mellett a Fidesz–KDNP-szövetség is hibátlanul szerepelt, hiszen mind a 12 egyéni körzetben a kormánypártok képviselőjelöltjei szerezték meg a mandátumot és ez 2006 óta minden önkormányzati választáson így történt.
Szóba került már a közösségépítés, az emberi kapcsolatok fontossága, és ezzel összefüggésben egy merész, de nem lehetetlen célkitűzésről is beszélt Szita Károly. Azt szeretnék elérni, hogy több gyermek szülessen Kaposváron, mint amennyien távoznak a földi létből. – A tavalyi évben 115 gyermekkel több született, mint tíz évvel ezelőtt, és a házasságkötések száma pedig rekordmagas, 522 volt, tehát jó úton járunk – fogalmazott a polgármester. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a kormány családpolitikai intézkedéseit helyben kiegészítette az önkormányzat. Miután az elhalálozások száma kevesebb volt, mint az elmúlt években, így szűkült az olló, ami biztató lehet a népességfogyás megállítására a somogyi vármegyeszékhelyen.
Mindezzel összefügg az élhetőbb környezet kialakítását szolgáló programpont, ami azt célozza, hogy 2030-ra Kaposvár legyen a legegészségesebb város.
Ennek érdekében a testmozgás lehetőségeit bővítik, illetve elfogadottabbá kívánják tenni a szűrővizsgálatokat, aminek egyik eszköze, hogy a kórházon kívüli szűrővizsgálati pontot hoztak létre. A mozgásra, a sportolásra rengeteg lehetőség van, kiváló az infrastruktúra, pályák, sportközpontok állnak a kaposváriak rendelkezésére.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!