Csatát nyert a Semmelweis Egyetem az EU bíróságán

Merkely Béla szerint a tanács az uniós választások után léphet.

2024. 04. 22. 9:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismert, az Európai Unió Tanácsa – a jogállamisági feltételrendszerre hivatkozva –2022 decemberében függesztette fel a kifizetéseket, tiltotta meg az uniós intézményekkel való szerződéskötést is. A magyar kormány tárgyalások útján igyekezett megoldást találni az ügyben, ám ezek nem jártak sikerrel. Most kiderült, az EU Bírósága befogadta azoknak az egyetemeknek a keresetét, amelyek megtámadták a 2022. végi határozatot.  

Az interjúban az egyetem alapítványi működésének tapasztalatairól is beszélt Merkely Béla, ahogy fogalmazott: „Kiszámítható, hosszú távú szerződés köti az államot és minket is, hogy mit, hogyan végzünk, és ahhoz milyen finanszírozást kell biztosítani.

Ez a Semmelweis Egyetem szempontjából egyértelműen előnyökkel jár. 2030-ig van intézményfejlesztési tervünk, tehát tudjuk azt, hogy mikor mit fogunk építeni, felújítani, mikor milyen eszközt kell beszerezni. Azt is tudjuk, hogyan bővíthetjük a vállalásainkat, hány nemzetközi, hány hazai hallgatót tudunk felvenni. Hazai hallgatóból most már 98,5 százalékon vagyunk”

– mondta. Jelezte, a hazai hallgatók létszámát limitálták, most gyakorlatilag a plafonnál járnak. „Nemzetközi hallgatók vonatkozásában nincsen plafon, és versengünk az egész világgal azért, hogy hozzánk jöjjenek a legjobb diákok” – tette hozzá.

Arról, hogy több országos intézetet is integráltak az egyetembe, a rektor azt mondta:

„Ezek az integrációk az egyetem számára előnyösek, mert bővül az oktatási tér, és olyan új diszciplínák is bekerültek, mint a traumatológia, az idegsebészet, a rehabilitációs szakmák. 

Mindez a betegellátás komplexitását is segíti, például a külső klinikai tömbben a betegeknek komplex ellátást tudunk nyújtani” – sorolta, hozzátéve, bármely intézménynek hosszú távú biztonságot jelent, ha a Semmelweis Egyetem részévé válhat. 

 

Borítókép: Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.