Folytatódik a kánikula, hamis lehűlést hozhatnak a zivatarok

A napokban szinte felperzselődött az ország.

Forrás: HungaroMet Zrt2024. 07. 11. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is óriási a hőség, ám főként a déli óráktól kezdődően nagy területen ismét kedvezőek lehetnek a feltételek helyi, rövid életű zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel a délnyugati megyékben – közölte a HungaroMet Zrt.

– A cellákat viharos széllökés (60-80 km/óra, lokálisan egy-egy légzuhatagban ennél több is), kisebb szemű jég (egy-két cm) és intenzív csapadék (15–25 mm, lokálisan – nagyobb eséllyel a középső tájakon – ennél több is) kísérheti. Estére a zivatarok számossága határozottan csökkenhet, de északon, északkeleten, esetleg a nyugati határszélen még ekkor is előfordulhat dörgés-villámlás

– figyelmeztettek a meteorológusok.

Délelőtt és napközben sok napsütés várható, azonban az északi tájak mellett a déli óráktól már máshol is erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és záporok, (hő)zivatarok is előfordulhatnak, legkisebb eséllyel délnyugaton lehet csapadék. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. – A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között várható, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 

30, 33 fok közötti értékek várhatók, késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet

– olvasható az előrejelzésben.

 

Tegnap megdőlt a melegrekord Baján

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolt róla, július tizedikén Baján 38,1 fokot mértek, ezzel ismét megdőlt egy melegrekord. A napokban országos hőség van, az átlagosnál jóval melegebb idő tartós stresszt gyakorol mindenkire - kifejezetten a kisgyermekek és az idősek szervezetére. – Fontos odafigyelni az elveszített folyadék és az izzadással távozó sók pótlására – javasolják a szakemberek. 

– Mivel a hőmérséklet az éjszakai órákban is magasnak mondható, ezért nyugtalanul aludhatunk, a szervezet egyre jobban elfárad

– írták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.