Hallgat a főváros a Hajógyári-sziget híres játszóterének felújításáról

A fővárosi önkormányzat a kampányban bejelentette, teljesen felújítják a játszóteret, azonban előrelépés azóta sem látszik az ügyben.

2024. 07. 24. 12:39
Borítókép: A lepusztult játszótér
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mostanra életveszélyessé vált Hajógyári-szigeten található csúszdás játszóteret még 2024 januárjában záratta le a fővárosi önkormányzat, ugyanis egy felülvizsgálat szerint számos játék életveszélyessé vált. 

A lezárást követően a kampány kezdetén a fővárosi önkormányzat bejelentette, kétszázmillió forintot szánnak a játszótér teljes felújítására. A renoválás többek között az életveszélyessé vált játékelemek lebontásából, tereprendezésből, a zöldfelületi munkák elvégzéséből, és új csúszdák telepítéséből állt volna. Mindemellett a fővárosi önkormányzat újjá akarta építeni a rossz állapotú lépcsősort is. 

 

A februári nagy bejelentés óta azonban semmit sem lehet hallani a játszótér felújításáról, annak ellenére, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló, és annak szócsöveként működő Énbudapestem.hu oldal a felújítás bejelentésével kapcsolatos cikkében februárban azt írta, 

Ötvenéves a legendás játszótér, ami annyira népszerű, hogy megépülése óta többször is fel kellett újítani. Íme a látványtervek a legfrissebb verzióhoz, ezt láthatjuk pár hónap múlva a Május 9. parkban.

A legendás játszótér felújítását a baloldali városvezetés már több alkalommal is bejelentette kampányok közeledtével. A baloldal már a 2019-es önkormányzati kampányban is az Óbudai-sziget védelmével és közjóléti funkciójának fejlesztésével kampányolt. Emlékezetes volt, a szigetért aggódott Szabó Tímea, aki sikeresen adta elő az óbudaiaknak, hogy szívén viseli a hely sorsát.

A Radó Dezső terv részét képező Óbudai-sziget-stratégia tervet 2022-re sikerült elkészíteni, ami arra készült, hogy biztosítsa a helyszín jövőjét. Ebben foglalkoztak a csúszdás játszótérrel is, mellyel kapcsolatban így fogalmaztak:

Az 1990-es években teljes körű felújításon átesett a csúszdás játszótér, amely jelenleg is viszonylag jó állapotban van.

Ennek ugyanakkor ellentmond az a szakértői megjegyzés ugyanebben a tanulmányban, amely szerint

A játszótér több berendezésének állapota jelenleg erősen amortizált.

A Karácsony Gergely vezette főváros tehát már 2021-ben tisztában lehetett azzal, hogy a játszótér komoly felújításra szorul. Több berendezés baleset- és életveszélyes lehet. Ezt bizonyítja az az ígéretcunami, amellyel kapcsolatban egymásra licitáltak a baloldal politikusai: mindenki megígérte több ízben is, hogy mihamarabb fel fogják újítani a teret. 

Forrás: Olvasói

A megvalósítás azóta is várat magára

Bardóczi Sándor, a baloldal főtájépítésze 2022 elején háromszázmilliós rekonstrukcióval akarta újjávarázsolni a játszóteret, majd  ezt a nagyszabású ígéretet már tényként kezdte emlegetni a DK-s Kiss László vezette kerületi önkormányzat is.

Az igényeket 2021 elején mérték fel, majd 2021 novemberére el is készült a stratégia dokumentációja. A lendület ezután fogyott el, majd elkezdődött az időhúzás. Véleményeztek, terveztek, határidőt hosszabbítottak, bejárásokat tartottak, közös tervezést hirdettek, majd újraterveztek. Karácsony Gergely végül 2023 áprilisában bejelentette a játszótér ötnapos bezárását, amikor is elkezdték volna a veszélyes alépítmény és szegélyelemek cseréjét. A városvezető szerint a teljes felújítás több lépcsőben valósult volna meg. A lépések mégis elmaradtak, végül a játszóteret nemrég lezárták, mert baleset- és életveszélyes lett, annyira szétrohadt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.