Hazudott a Gattyán-ügy állítólagos nyomozója, leleplezte a férfit az ügyészség

Nincs valóságtartalma a Partizán-interjúban elhangzottaknak.

Forrás: Ügyészség, Mandiner2024. 07. 29. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség a feljelentéskiegészítést követően elutasította egy volt pénzügyőr állításával kapcsolatos – azonos tárgyú – feljelentéseket – adta hírül hétfőn reggel a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóosztálya, amely szerint a nyomozó ügyészség feljelentés kiegészítése keretében megvizsgálta egy internetes portálnak nyilatkozó volt pénzügyőr állításait az ún. Gattyán-ügyben – írta a Mandiner.

A közleményben az ügyészség jelezte: – A feljelentéskiegészítés eredményeként megállapítható, hogy – a volt pénzügyőr állításaival ellentétben – a nyomozást nem politikai utasítás alapján szüntette meg a NAV nyomozó szerve, hanem – az Európai Unió Bíróságának ítéletét is alapul véve – a portugál jogsegély során beszerzett bizonyítékok alapján” – amely szerint az Európai Unió Bírósága az adóigazgatási eljárással kapcsolatban kimondta, hogy megfelel az Európai Unió jogának, ha egy gazdasági társaság azért köt másik uniós országban vállalkozása során ügyletet, mert ott kedvezőbb a hozzáadottérték-adó.

A portugál igazságügyi hatóságok által teljesített jogsegély szerint az érintett cég valós vállalkozási tevékenységet folytatott Portugáliában, amely tevékenység után Portugáliában adózott, a kettős adóztatás tilalma alapján így Magyarországon nem volt áfafizetési kötelezettsége. 

Ezen bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság törvényesen csak az eljárás megszüntetéséről dönthetett – derült ki a közleményből.

 

Hazugság, ami a Partizán-interjúban elhangzott

– A volt pénzügyőr nem volt a Gattyán-ügy nyomozója, a büntetőeljárási törvényben írt nyomozási cselekményt abban soha nem végzett. A büntetőeljáráson kívül – annak szabályaival ellentétesen – kapcsolatot tartott egy vele együttműködő személlyel, és az ezen személy által elmondottakról írt feljegyzéseket – írták a közleményben.

Ezekről az ügyészséget nem tájékoztatta, az együttműködő által előadottak valóságtartalmát semmilyen módon nem ellenőrizte – tették hozzá.

– A jelentéseiben foglaltakból megállapítható, hogy a vele együttműködő személy célja az volt, hogy Gattyán Györgytől nagyobb összegeket szerezzen. A 2021. szeptember 30-án az adóhatóság által megszüntetett nyomozás semmilyen módon nem függött össze a volt pénzügyőr által kezdeményezett, 2023. április 30-i hatályú munkaviszony megszüntetésével. Az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy az ügyben eljárt nyomozókat kizárták az ügyből.

Amennyiben a volt pénzügyőr hivatalos eljárása során bármilyen bűncselekményt észlelt volna, úgy köteles lett volna azt a nyomozó ügyészségen feljelenteni. Ilyen feljelentést a hivatali szolgálata alatt nem tett, sőt az ügyben sem ő volt a feljelentő.

– áll a közleményben.

A nyomozó ügyészség feljelentést elutasító határozata olyan adatokat is tartalmaz, amelyet más hatóság minősített, így az nyilvánosságra nem hozható, azonban ezen adatok a feljelentés elutasításának közleményben összefoglalt alapját nem érintik – írták.

Borítókép: Gattyán György (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.