Most már hivatalosan is repülhet az új magyar katonai szállítógép

Sikeres volt a KC–390 típusalkalmassági vizsgálata.

2024. 07. 02. 15:38
KC–390 Fotó: Honvédelem.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeresen lezárult a Magyar Honvédségnél idén hadrendbe álló, a brazil Embraer S.A. vállalat által gyártott KC–390 típusú katonai többcélú szállítórepülőgép típusalkalmassági vizsgálata. Az eljárást a Honvédelmi Minisztérium állami légügyi főosztálya, mint a magyar állami légiközlekedés felügyeletéért felelős katonai légügyi hatóság végezte a repülésre vonatkozó előírásoknak megfelelően – tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium.

A magyar hatóság azt vizsgálta, hogy a repülőgép alkalmas-e a biztonságos közlekedésre.

A vizsgálatra a magyar hatóság szakemberei az Embraer vállalattal közösen dolgozták ki az úgynevezett típusvizsgálati tervet, amely alapját képezi az eljárásnak. Mivel ez a típus még újnak számít a piacon, így számos, főként a légijármű üzemeltetésére vonatkozó vizsgálat még folyamatban volt a gyártó részéről is az eljárás kezdetén. Ezzel párhuzamosan pedig még a brazil katonai légügyi hatóság is vizsgálta a repülőgép típusalkalmasságát. Ezért a magyar hatóság kapcsolatot épített ki a brazil katonai szervezettel, amely nagyban segítette a tanúsítási munkát.

Az első magyar gép típusalkalmassági repülése idén áprilisban volt Brazíliában. A repülést a gyártó tesztrepülésekért felelős részlege végezte, de végig a fedélzeten voltak a magyar katonai légügyi hatóság képviselői is. Ezalatt ellenőrizték a repülő fő rendszereit, hogy minden megfelelően és biztonságosan működik-e.

A sikeres repülést követően, kiadták a KC–390 magyar katonai típusalkalmassági bizonyítványát.

Borítókép: A Magyar Honvédség új katonai szállítórepülőgépe (Fotó: Honvédelem.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.