Szó szerint kiugró teljesítményt nyújtottak a honvédek + videó
Látványos képeken a hadgyakorlat.
Látványos képeken a hadgyakorlat.

A brazil Embraer cég által gyártott, csúcstechnológiát képviselő, légideszant dobására is alkalmas katonai KC-390 Millennium szállítógépből két darabot rendelt Magyarország.

Sikeres volt a KC–390 típusalkalmassági vizsgálata.

A KC–390-es szállító még csak rövid teszten van itt, hamarosan repül vissza Brazíliába.

Nyolcszáz kilométer per órás sebességgel is tud repülni, de még így sem volt rövid az útja.

„Most jó lenni katonának.”

Fontos, hogy a társadalom is támogassa a folyamatokat, a nemzeti lelkületű fiatalok pedig a honvédelmi nevelés során váljanak a haza iránt elkötelezett emberekké.

A repülőgép tesztelési menetrendje az utolsó fázisába lépett.

Az Lhsn.hu által ismertetett, 2035-ig előretekintő beszerzési ütemterv szerint meglehet a kétszázados vadászbombázó erő és a katonai légi szállítás is további fejlesztés előtt áll.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit a Tisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.