Közölte: miként Trianon óta annyiszor, ma is feltevődik a kérdés, hogy „menni vagy maradni?”, és szerinte akár egy népszavazást is érdemes volna kitűzni az erdélyi magyarság körében ebben a kérdésben, hogy kiderüljön: „mire és kikre számíthatunk”.
Mi nem vagyunk migránsok, mi nem válhatunk megélhetési kivándorlókká. Erdélyi létünk és szülőföldünkön való megmaradásunk sorskérdésével nyíltan és őszintén szembe kell néznünk, amitől igencsak ódzkodik a hazai politikum és közvélemény
– mondta Tőkés László.
Kifejtette: az anyaországnak „átfogó stratégiát kellene kialakítania ebben a kérdésben”, és Romániának is cselekvési tervet kellene életbe léptetnie román és magyar polgárai megtartása, hazatérése érdekében.
Elejét kell vennünk annak, hogy a migráns szírek vagy a háborút szenvedő Ukrajna sorsára jussunk
– mondta Tőkés. Emlékeztetett az 1990-es fekete márciust követő tízezres nagyságrendű emberveszteségekre, és arra, hogy a „marosvásárhelyi parasztjárás” véres eseményeit azóta sem hajlandók kivizsgáltatni az illetékes hatóságok.
Romániában is igazságos társadalmi és politikai viszonyok, a biztonságos lét, a jogállamiság és a megélhetés körülményeinek a kialakítására van szükség, amelyek itthon tartják, hazavonzzák polgárait - mondta.
Magyar közösségünkre kétszeresen érvényes ez: csak ilyenképpen érezheti saját hazájának őseitől örökölt földjét, ha saját szülőföldjén nem válik jogfosztottá és hazátlanná
– fogalmazott.
Kifejtette: Európa és önmagunk védelmében a kisebbségi kérdéskört is az európai uniós politika homlokterébe kell helyezni, az Andreanum 800. évfordulóján a szülőföldön való helytállással és közösségi önrendelkezés kivívásával kell a jövendőt építeni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!