– Idén nem kaptam diplomáciai demarsot, azonban kaptam egy miniszterelnöki meghívást. Amikor találkoztam a román miniszterelnökkel, azt mondhattam, hogy haladunk – fogalmazott Orbán Viktor a tusványosi szabadegyetemen elmondott beszédében.
A miniszterelnök jelezte, hogy Románia ma már Magyarország harmadik legfontosabb partnere, és ígéretet tett, hogy napirendre tűzik Románia schengeni tagságát, valamint szorgalmazzák a Budapest–Bukarest nagy sebességű vasúti kapcsolat kiépítését.
Brüsszelből viszont kaptunk demarsot
– hívta fel a figyelmet a kormányfő. Mint mondta, Brüsszel sérelmezi a békemissziót és azt, hogy háborúpártinak nevezik az EU vezetőinek a hozzáállását.
Brüsszel úgy teremt békét, hogy folyamatosan támogatja a háborút
– tette hozzá. Kiemelte, hogy a békemisszió kezdete óta a nyugati vezetők tárgyalásokat folytattak, vagyis az erjedés megkezdődött, így lassan elmozdulunk az európai békepárti politika oldalára.
Három nagy téma
Orbán Viktor rámutatott: három nagy téma van ma az asztalon, az első a háborúnak egy nem várt mellékkövetkezménye, a feltárt európai hatalmi helyzet. A második nagy téma az, hogy mi lesz a háború után, ha pedig új világ jön – ez a harmadik nagy téma – hogyan kell Magyarországnak felkészülnie erre az új világra.
Összmagyar megközelítésre van szükség, ezért indokolt a külhoni magyarok előtt beszélni ezekről az összefüggésekről
– magyarázta a kormányfő. Emlékeztett: a magyar kormány szolgál a leghosszabb ideje Európában, ő maga pedig a legrégebb óta szolgáló miniszterelnök.
Úgy fogalmazott: a háború a mi piros bogyónk a Mátrix című filmből. Ott, ha a főhős a kék bogyót nyeli le, akkor maradhat a látszatok világában, ha a pirosat, akkor a valóságba ereszkedhet.
A háború a mi piros bogyónk, a maga könyörtelenségével elvisz bennünket egy magaslesre és teljesen más perspektívát ad. Ebben a valóságban elvesztik az erejüket az ideológiák és a médiatorzítások, illetve a politikusok taktikai füllentései
– fogalmazott
Proxyháborút vív az USA
A miniszterelnök elmondta, hogy 2022 óta látható, hogy a háborúban brutális veszteségeket szenvednek el a felek, ám mégsem akarnak kiegyezni. Ennek az egyik oka, hogy mindkét fél azt hiszi, hogy győzhet, és mindkettőt fűti a saját igazsága. – Az ukránok azt gondolják, hogy ez egy orosz invázió, míg az oroszok azt gondolják, hogy nem akarnak sem NATO- csapatokat, sem NATO-fegyvereket Ukrajnában.
Ha a két félen múlik, akkor nem lesz béke, azt csak kívülről lehet hozni
– tette hozzá.
Orbán Viktor szerint az Egyesült Államok Oroszországgal vív proxyháborút, és azzal vádolja Kínát, hogy támogatja az oroszokat. A kormányfő közölte, hogy Ukrajna korábban egy ütközőállamnak tartotta magát, most azonban felvillant a Nyugathoz tartozás perspektívája, egyben megtalálta léte értelmét.
A miniszterelnök szerint Oroszország gazdasági képességei kiemelkedők. Az európai vezetők azt mondták, hogy a szankciók térdre fogják kényszeríteni Oroszországot.
Mindenkinek van egy terve, amíg szájon nem vágják
– idézte Mike Tyson bokszolót. Kiemelte: az oroszok a krími események után levonták a tanulságokat, kifejlesztettek egy adaptációs képességet. A magyar élelmiszer a szankciók miatt nem mehetett az oroszokhoz, akik az adatpációnak köszönhetően most már exportőrök lettek, a világy egyik legnagyobb termelői.
Hamis az az állítás, hogy az oroszok egy merev sztálinista autokrácia lennének.
Európa behódolt, új hatalmi rendszer épül
Orbán Viktor rámutatott: az új ismerete a valóságnak az, hogy az európai politika összeomlott. A bevezetett szankciók alapvető európai érdekeket sértenek, felviszik az energia árát és versenyképtelenné teszik az európai gazdaságot.
Az a behódolás aktusa, hogy Németország szó nélkül hagyta az Északi Áramlat vezeték felrobbantását, ami egy terrorcselekmény. Az, hogy ezt senki sem tisztázta, senki sem beszél róla, az a behódolás aktusa, pedig egy amerikai irányítású terrorcselekmény volt
– magyarázta.
Emlékeztetett: korábban az európai hatalmi rendszer lényege a Párizs–Berlin tengely volt, ám a háború óta kiépült egy másik hatalmi tengely: az új erőközpont London–Varsó–Kijev, a baltiak és a skandinávok lettek.
Amikor a német kancellár bejelenti, hogy sisakot küld, majd röviddel ezután fegyvert is küld, amikor azt mondja, hogy nem kellenek szankciók, majd két hét múlva, hogy mégis, akkor nagyon is észnél van.
A média bünteti a német–francia politikát, ami nem felel meg az amerikai érdekeknek, ezért vannak a német–francia bakugrások is
– világított rá a kormányfő.