Világszinten is példaértékű a magyar családtámogatási rendszer
– Két pilléren nyugszik a családbarát ország kiépítése. Az egyik a kormány elkötelezettsége arra, hogy a családbarát szemlélet elterjedését az élet minden területén elősegítse, a másik pedig a kiterjedt és komplex családtámogatási rendszer, amely mostanra világszinten is példaértékűvé vált – mondta a lapunknak adott interjúban Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár. A kulturális tárca szakpolitikusa rendkívül sikeresnek nevezte az öt éve elérhető babaváró támogatást, amelynél a méltányosság jegyében számos újdonság és változás történt az idei évben.

Kétszáztizenegyezer gyermek
Beneda Attila kifejtette, a babavárós családok összességét tekintve 95 százalék fölötti a rendben törlesztők aránya, a szerződések három százalékát pedig már lezárták: a családok vagy maguk végtörlesztettek, vagy megszületett a harmadik gyermek is, így az állam jóváírta a még fennálló tartozásukat.
A babaváró kölcsön a statisztikák szerint minden várakozást felülmúlóan népszerű a helyettes államtitkár által közölt adatok szerint: már 246 ezernél tart a programba bekapcsolódó házaspárok száma, ami mostanáig 2400 milliárd forint kihelyezését jelentette.
Mintegy 158 ezer babavárós családban már megszületett az első vagy a második gyermek is. Összességében már 211 ezer gyermek valamilyen módon a babaváróhoz köthetően jött a világra
– mutatott rá a helyettes államtitkár. Beneda Attila kiemelte, azon családok esetében, amelyek még a támogatás bevezetése utáni első két évben, vagyis 2019. július 1-je és 2021. június 30-a között vették fel a babavárót, de akiknél még nem érkezett meg a gyermek, a kormány meghosszabbította a határidőt, vagyis ezeknek a házaspároknak 2026. június 30-ig van idejük az első gyermek megszületésére.
Méltányosság elve
Beneda Attila ugyanakkor azt is elmondta: azon házaspárok esetében, ahol a babaváró támogatás igénybevételét követően kiderül, hogy egészségi okokból nem lehet gyermekük, a méltányosság elve érvényesül. –
A méltányosság már a kezdettől a rendszer részét képezte. Amennyiben utóbb kiderül, hogy bármilyen okból a házaspárok nem vállalhatnak gyereket, vagy az összes rendelkezésre álló és tb-támogatott, mesterséges megtermékenyítési beavatkozáson részt vettek, és ennek ellenére sem születik gyermek, akkor rájuk nem érvényesek a szankciók, és megvan a lehetőségük a méltányosságra
– fogalmazott a helyettes államtitkár. Beneda Attila ugyanakkor hangsúlyozta, az örökbefogadott gyermekek esetében sem tesz kivételt a rendszer. Ez azt jelenti, hogy a babaváró feltételei ugyanúgy vonatkoznak a vér szerinti vagy az örökbefogadott gyermekre, gyermekekre.
A babaváró támogatást igénybe vevők számával kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta, a statisztikákon is látszódik, hogy 2024 első hat hónapjában visszatért a családalapításra vállalkozó fiatalok biztonságérzete.
Az igénybevevők növekvő száma visszaigazolás számunkra, hogy sikerült egy fiataloknak vonzó konstrukciót bevezetni. A családtámogatási rendszert 2010 óta minden évben tudtuk bővíteni, ennek eredményeként pedig 2010-hez képest emelkedett a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv is
– tette hozzá a szakpolitikus. Beneda Attila szerint az utóbbi években a háború okozta gazdasági helyzet ellenére a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családtámogatási rendszer tovább segíthesse a fiatalokat, illetve a házaspárokat a családalapítás érdekében.
További Belföld híreink
Borítókép: Beneda Attila helyettes államtitkár (Fotó: Havran Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!