Bedrogoztak és elaludtak, csakhogy éppen autóban ültek

Az ébresztőt egy busz hátuljába való becsapódás hozta.

Forrás: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság2024. 08. 07. 18:02
baleset
Forrás: Police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bedrogozva aludtak az utasok és feltehetően a sofőr is abban a kocsiban, ami egy menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába csapódott Óhíd közelében – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A balesetet a Kisgörbő irányából Óhíd felé tartó busz sofőrje jelentette a rendőrségnek augusztus 6-án hajnalban. Az autóban utazó négy utas a saját lábán hagyta el a járművet, csak az egyik lány sérült meg könnyebben. 

A fiatalok nem tudtak a rendőrök kérdéseire egybehangzó válaszokat adni, zavartan viselkedtek, bódult állapotban voltak. Elismerték, hogy mindannyian kábítószert fogyasztottak, ezt a rajtuk végzett drogteszt is igazolta. Az egyenruhások átvizsgálták az autót és droggyanús, zöld növényi törmeléket, port és tablettákat is találtak. Az is kiderült, hogy a 28 éves sárvári sofőrt eltiltották a járművezetéstől, de ennek ellenére volán mögé ült.

baleset
Forrás: Police.hu

A fiatalok elmondása szerint hazafelé, valahol a Balaton-parton fogyasztottak a náluk lévő drogokból. Később elaludtak az autóban, feltehetőleg ez történt a sofőrrel is a baleset előtt.

Nem rajtuk múlott, hogy a furikázás nem tragédiával végződött!

A rendőrök mind a négyük ellen eljárást indítottak, a személyautó sofőrjét pedig őrizetbe vették.

drog
Fotó: Police.hu

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák!

– figyelmeztetett a rendőrség. Hozzátették: az alkohol és a bódítószer negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a járművezetés minőségére. A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.

Borítókép: A baleset helyszínén készült kép (Forrás: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.