Nagykőrösön, az izraelita temetőben temették el Boros Lajost, délelőtt 11 órakor. Amint arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, hosszas betegség után augusztus 8-án elhunyt Boros Lajos gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi kereskedelmi rádiózás úttörője, akit a széles közönség a Bumeráng című reggeli műsorban zárt a szívébe.
Így búcsúztatták szerettei és kollégái Boros Lajost + fotó
Hétfő délelőtt eltemették a magyar rádiózás egyik legnagyobb alakját.

Az Origó felidézte, a 77 éves műsorvezető még 2019-ben árulta el, hogy nem szándékozik végrendeletet írni, ugyanis azt szerette volna, hogy a családja döntse el, hogy mit szeretnének majd kezdeni a hagyatékával.
Nem írtam eddig, és szerintem soha nem is fogok végrendeletet írni. Miért döntsem én el, hogy a halálom után milyen kötelezettséget, terhet vagy gondot kapjanak a nyakukba a szeretteim? Eléggé felnőttnek érzem a feleségemet és a fiaimat arra a feladatra, hogy majd ők eldöntsék, mihez kezdenek a hagyatékommal. Nem akarok egy papírt írni, aminek aztán egyes szavaiba vagy mondataiba ügyvédek kössenek bele
– mondta.
További Belföld híreink
A híres rádiós 1947. április 12-én született Budapesten, és bár az élete fontos pontjai is a fővároshoz kötik, de a fiatalkora nagy részét Nagykőrösön töltötte.

A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben. Énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt 1972-ben.

A Sláger Rádió Bumeráng című műsorát vezette 1999 és 2009 között, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. Boros Lajost kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is.
További Belföld híreink
Borítókép: Boros Lajos temetése (Fotó: Kurucz Árpád)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc!
„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

A Tisza bevallotta, hogy háborúba vinné Magyarországot
Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

Nem jött be Magyar Péter számítása, Orbán Viktor beváltotta az ígéretét
A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc!
„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

A Tisza bevallotta, hogy háborúba vinné Magyarországot
Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

Nem jött be Magyar Péter számítása, Orbán Viktor beváltotta az ígéretét
A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!