Ismét keresztet gyaláztak

Egy éve felgyújtották a kereszténység jelképét.

2024. 08. 26. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alig több mint egy évvel azután, hogy felgyújtották a Pest vármegyei Nagy-Szénás hegycsúcson található keresztet, ismeretlenek újra meggyalázták a kereszténység jelképét. Ezúttal 

egy táblát helyeztek el a Nagykovácsi mellett található hegyen januárban felállított keresztre, azzal a felirattal: „Az egyház áldozatainak emlékére”. 

Az elkövetők a keresztre erősítették a farostlemezt, melyre a fenti szöveget írták, a történtekről egy helyi fiatalember tett közzé képeket a település egyik Facebook-oldalán. 

Egy évvel a keresztégetés után ismét gyalázkodnak. Forrás: Facebook

Emlékezetes, egy éve

 vandálok felgyújtották a Pest vármegyei Nagykovácsi melletti Nagy-Szénáson pár éve állított fa keresztet. Mindezt augusztus 20-án, az államalapítás ünnepének napján. 

A keresztet egyébként 2019-ben egy újságíró emlékére állították barátai, néhai kollégájuk kedvelt helye volt a Nagy-Szénás, gyakran járt oda, szeretett ott relaxálni. A kereszt az elmúlt években kirándulók sokaságának nyújtott felemelő látványt, miként a csúcson az égbe nyúlt, a helyiek sem ágáltak ellene. 

A Kéktúrának is részét képező, 550 méter magas csúcsra évekkel ezelőtt felállított kereszt felgyújtása viszont komoly indulatokat váltott ki a falu lakóiból, míg egyesek azonnal gyűjtést indítottak, hogy lakossági összefogásból mielőbb pótolják az ikonikussá vált keresztet, a település liberális oldala szinte örül, hogy egyesek tábortüzet raktak a felgyújtott jelképből.

Idén januárban fordulat állt be a történetben, 

egy helyi vállalkozó ugyanis úgy döntött, saját pénzéből állíttatja vissza a szimbólumot. 

Vitéz Zoltán akkor úgy nyilatkozott: „Keresztény ember vagyok. Templomba nem járok egyáltalán, bevallom őszintén, de istenfélő vagyok. Én polgári engedetlenségből úgy döntöttem, hogy vállalom a büntetőjogi felelősséget, és ezt a keresztet, ha törik, ha szakad, vissza fogom állítani a helyére.” 

Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi keresztégetés után most újabb támadás érte a Nagy-Szénáson található keresztet, ezen keresztül pedig a kereszténységet. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.