Jót tett a turizmusnak a Sziget, csak úgy özönlöttek Budapestre a Nyugat-európai fiatalok

Hollandiából érkeztek a legtöbben.

Forrás: MTI2024. 08. 27. 22:15
SKRILLEX
Budapest, 2024. augusztus 12. Közönség az amerikai Skrillex koncertjén a Nagyszínpadon a 30. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2024. augusztus 12-én. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között lezajlott Sziget fesztivál során – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt. Különösen a külföldiek érdeklődése volt kiemelkedő, akik 20 százalékkal többen érkeztek, és 10 százalékkal több vendégéjszakát is töltöttek Budapesten, mint a tavalyi fesztivál idején.

A Szigetet megelőző héthez viszonyítva pedig még láthatóbb a rendezvény gazdasági és turisztikai hozadéka: a fővárosi vendégéjszakák száma negyedével, míg a szálláshelyek bevételei több mint harmadával múlták felül az előző heti értékeket

– emelték ki a közleményben.

Hollandiából érkeztek a legtöbben

A nyár legnagyobb zenei fesztiválja idején érkezett mintegy 160 ezer külföldi vendég 10 százalékkal több éjszakát töltött el Budapesten, mint a tavalyi esemény alatt. A külföldi utazók közül a legtöbben ezúttal is Hollandiából érkeztek, őket követték az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok – sorolta az MTÜ.  A fesztivál alatt a fővárosban megszálló turisták csaknem  10 százaléka  belföldről érkezett, ezek közül mintegy 14 százalék maga is fővárosi volt. Őket követve a legtöbben Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és Nyíregyházáról érkeztek a fővárosi szálláshelyekre.

A Sziget a város vendégkörére is fiatalítóan hatott: a fesztivál idején Budapesten megszállt turisták 59 százalékát a 34 év alattiak tették ki. Közöttük a legnépesebb korosztály a 25-34 éveseké volt, 29 százalékos részesedéssel, húsz százalékuk a 19-24 év közötti, 10 százalék pedig 18 év alatti fiatalok közül került ki.

Az NTAK adataiból az is jól látszik, hogy az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi külföldi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2 százalékos volt a növekedés a városrészben – írták a közleményben.

A Szigetnek is köszönhető kiemelt érdeklődés hatására a fővárosi szálláshelyek bevételei is jól alakultak ezekben a napokban: mintegy 7,9 milliárd forintot tettek ki, 37 százalékkal többet, mint az előző hét azonos időszakában. Az adatok alapján a leglátogatottabb fővárosi attrakciók az augusztus 7-12. közötti időszakban a Parlament környéke, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda környéke, valamint a Nagy Vásárcsarnok és környéke volt – fűzte hozzá az MTÜ.
 

Borítókép: Közönség az amerikai Skrillex koncertjén a Nagyszínpadon a 30. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2024. augusztus 12-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.