– Egy folyamatnak az eredménye, hogy hol tartunk most Európában. A világnak rendje van, a törvények uralkodnak, amik felette állnak az embernek. Amikor az emberi életet is lelki törvényszerűségek szabályozzák és nagyon hasonlóan működnek, sok ember azt mondja, hogy ezzel nem akar szembesülni. Ennek az eredménye a csodálkozó embertípus – fogalmazott Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református esperes a Tranziton az Európában lehet-e még visszaút nevet viselő beszélgetésen. Mint mondta, kérdés, hogy ez kódolva van-e a keresztény egyházban, az összeomlás, továbbá a változásoktól nem kell félni.
Magyarország büszke a keresztény gyökereire és vállalja a konfrontációt a hitéért
A keresztény egyház jelenéről és jövőjéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a Tranziton.

A beszélgetés másik résztvevője, Mihályi Norbert Jeromos úgy fogalmazott, hogy az egyén és a közösségek határozzák meg az egyházat. A Tihanyi Bencés Apátság perjele szerint a XXI. századi ember elfelejtette, hogy milyen megrendülni. Úgy vélte, hogy az egyház üzenetének az örömről és a boldogságról kell, hogy szóljon.
Az egyház nem pusztán egy közösségszervező erő, hozzátartozik az, hogy csak akkor tudok Istennel találkozni, ha megtapasztalom Isten szeretetét a másik emberen keresztül is
– tette hozzá.
Hajdú Szabolcs Koppány elmondta, hogy az egyházat a tagjai állapota határozza meg, a tagok állapotát pedig befolyásolja, hogy komolyan veszik-e a hitüket, ez pedig a papságon is múlik. Mihályi Norbert Jeromos a beszélgetés címére utalva úgy vélekedett, hogy nem a visszautat kell keresnie az egyháznak, hanem az előre vezető utat, hogy van-e jövőképe az egyháznak.
Oka van annak, hogy Európában van egy ország, amelyik büszke a keresztény gyökereire és vállalja a konfrontációt a hitéért. Olyan erőnk van, amivel bátran kiállhatunk a világ elé
– fogalmazott Hajdú Szabolcs Koppány.
A bezártságban sokszor elkényelmeskedünk és megszokjuk a szerepet, hogy az egyházat üldözik és védekezni kell
– tette hozzá Mihályi Norbert Jeromos, aki szerint Európának jövőképet mutathatnak.
További Belföld híreink
Azzal kapcsolatban, hogy közösségként mit tud tenni a megmaradásért a magyar kereszténység, Hajdú Szabolcs Koppány elmondta, hogy a ma emberének olyan alapismereteket kell megszereznie, amivel tud önmagára reflektálni. Szerinte az alapfogalmak kétezer éve jelen vannak az egyházban. Mihályi Norbert Jeromos úgy vélekedett, hogy van egy nosztalgia az egyházban is, amit át kell változtatni egy lüktető erővé és meg kell újulni.
Az egyén önreflexió képessége a keresztény kultúrkörből és hitből fakadó felismerés
– fogalmazott Hajdú Szabolcs Koppány, majd hozzátette: mindenki okkal van a Földön.
Mihályi Norbert Jeromos szerint az ember képes szeretni, jót tenni, meghozza a döntéseket, de reflexióra van szükség önmagunkra és egymásra, továbbá megszólíthatónak kell lenni Isten részéről. Hajdú Szabolcs Koppány elmondta, hogy messzemenő következményei vannak, hogy hitelesek-e az egyház képviselői. Mihályi Norbert Jeromos szerint hibába esik az egyház, amikor bonyolult választ keres, az egyháznak inkább segíteni kell az embereket, hogy rátaláljanak a válaszra.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Tranzit)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.

Magyar Péter újra bemutatkozott Erdélyben: ráhívta a helyiekre a román rendőrséget
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.

Dobrev Klára Valmar-koncertre ment a DK-s politikussal, akit a volt férje annak idején a parlamentben ölelgetett
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.

Itt az újabb leleplező kép Magyar Péterről, ezt hiába nagyítgatják a tiszás álprofilok
Gyakorlatilag senki nem volt kíváncsi Magyar Péterre Erdélyben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.

Magyar Péter újra bemutatkozott Erdélyben: ráhívta a helyiekre a román rendőrséget
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.

Dobrev Klára Valmar-koncertre ment a DK-s politikussal, akit a volt férje annak idején a parlamentben ölelgetett
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.

Itt az újabb leleplező kép Magyar Péterről, ezt hiába nagyítgatják a tiszás álprofilok
Gyakorlatilag senki nem volt kíváncsi Magyar Péterre Erdélyben.