A témával kapcsolatban pénteken Gyurcsány Ferenc megosztotta a véleményét a Facebook-oldalán. „Még meg se szólalt, még nem tett semmit, de érezzük, hogy ebből nagy balhé lesz. Na, így vagyunk a biológiai, a szubjektív meg a társadalmi nemek dolgával, mert olyan indulatok veszik körül mára a témát, hogy gyorsan repül a közéleti pofon. Az emberek messze túlnyomó része rendkívül egyszerű, ha úgy tetszik, hagyományos módon nőnek vagy férfinak gondolja, érzi magát és a másik nem iránt érdeklődik. Eddig teljesen rendbe vagyunk” – szögezte le rögtön a legújabb bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
Az olimpia kapcsán kirobbant vita más természetű. Ha igaz, hogy egy versenyző biológiai értelemben férfi (ez esetben Imane Helif bokszolóról van szó), akkor elég nehéz elfogadni, hogy bármire is hivatkozva a nők között versenyezzen. Ez akkor is így van, ha a mi fantasztikus Hámori Lucánk így is késznek mutatkozik kiállni ellene. Ennek az ügynek szerintem semmi köze a fent tárgyalt esetekhez. Ez az egész így nagyon nagy disznóságnak tűnik, kétszeresen is. Egy: ez egész egyszerűen nem fair, nem méltó az olimpia eszméjéhez
– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!