Nincs vége a sportos nyárnak, az Eb és az olimpia után következik a paralimpia

A közmédia közvetíti a játékokat Párizsból.

Forrás: MTI2024. 08. 28. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a közmédia a szerdán kezdődő párizsi XVII. Paralimpiai játékokon. A parasport szurkolói kizárólag a közmédiának köszönhetően a képernyőn és a rádión keresztül is követhetik a sporteseményeket – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A világjátékokon mintegy 4400 sportoló, 150 nemzet, köztük 39 magyar paralimpikon összesen 13 sportágban versenyez.

 

Az Eb és az olimpia után jön a paralimpia

A közmédia sportcsatornáinak kiemelt közszolgálati feladata beszámolni a hazai és külhoni sportélet érdemi eseményeiről, a magyar sportolók valamennyi sikeréről a kiemelt sportágakban éppen úgy, mint az utánpótlás-, a szabadidő- vagy a parasport területén – emlékeztetett a közmédia.

A XVII. Paralimpiai játékokat augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.

– A közmédia számára nem volt kérdés, hogy méltó figyelmet szentel a magyar paralimpikonoknak a párizsi játékokon. Küldetésünk, hogy a társadalmi szempontból fontos eseményeken a közszolgálati médiumok teljes sportportfóliója a sportszerető közönség igényeit szolgálja ki.

Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth rádió, az MTI és a Nemzeti Sport már a párizsi olimpián bizonyította, hogy mennyiségében több, minőségében színvonalas tartalmat kínál a magyar sport követőinek.

Bebizonyosodott, hogy a közmédia rádiós közvetítései nemcsak kiegészítik a televíziós közvetítést és a Nemzeti Sport beszámolóit, de mindenki számára azonnal és élményszerűen teszik elérhetővé az eredményeket. Ezt a tendenciát szeretnénk folytatni a paralimpia alatt is – jelentette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Borítókép: Varga Katalin bizakodva készül a világbajnokságra (Fotó: MKKSZ)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.