A bejelentést követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonnal információt gyűjtöttek és meghallgatták a szemtanúkat is. Alig négy órával az eset után már tudták az autó rendszámát és azt is, hogy a történtek idején ki vezette a kocsit.
A 47 éves mezőkovácsházi férfi feleségével és másik három kolléganőjével utazott az autóban, amikor a baleset történt.
Mind az öten látták, hogy elütötték a lányt, és azt is, hogy nehezen tudott felkelni a földről.
Ennek ellenére nem hívtak segítséget hozzá, pedig mindannyiuknál volt mobiltelefon. Mint mondták, abban bíztak, hogy nem történt komolyabb baja a lánynak és az eset után továbbment. Két órával később – immár gyalog – ismét a baleset helyszínén jártak, és látták a helyszínelő rendőröket, de még ekkor sem jelezték, hogy közük van a történtekhez. A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított az autót vezető férfi és négy utasa ellen is. Az ügy vizsgálata a napokban befejeződött, a rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!