Annyi katona megy a gátra, amennyi csak kell

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter leszögezte, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.

2024. 09. 17. 6:38
Katonák segítenek az árvíz elleni védekezésben Forrás: Honvédelem.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Annyian megyünk, amennyien csak kell – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszer legújabb Facebook-bejegyzésében. Jelezte, hogy már közel 1400 katona segíti az árvíz elleni védekezést.

A magyar emberek biztonsága a legfontosabb

– tette hozzá.

A tárca lapunkhoz eljuttatott közleményében pedig a miniszter hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergon vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényben, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani

 – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. 

– A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak – mondta. Hozzátette: a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben, köztük olyanok is, akik frissen, a Szeretem, Megvédem! kampányunk hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében.

 

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést. A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

Borítókép: Katonák segítenek az árvíz elleni védekezésben (Fotó: honvedelem.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.