Elszállt a méregdrága Siemens gyártmányú biztosítóberendezés, sőt az Örs vezér terétől a Blaha Lujza térig még az ún. redundáns (tartalék második) rendszer is leállt a 2-es metró vonalán – írta közösségi oldalán a VEKE.
A bejegyzésben azt írták, ez az oka annak, hogy ma többen is tapasztalhatták, hogy a 2-es metró különösen lassan halad. A meghibásodások miatt ún. állomástávolságú közlekedésre álltak át és kézi vezetéssel, rádiós irányítással, lépésben haladnak a vonatok az Örs vezér tere és a Deák tér között. A Deák tér és a Déli pályaudvar között működik a rendszer. A kézi vezetést segítendő a BKV berendelt minden elérhető menetirányítót – írták.
A BKV emberei nem tudták megjavítani a rendszert
„A BKV-sok nem tudták megjavítani a rendszert, a Siemens emberei pedig hétvégén nem dolgoznak (ez nem dolguk, a BKV pedig nem kért a Siemenstől 7/24 ügyeleti szolgáltatást), ezért a hiba kijavításának ideje teljesen bizonytalan” – olvasható a bejegyzésben.
Ha nem sikerül hétfő hajnalig a problémát megoldani, akkor gáz lesz, mert az állomástávolságú közlekedést hétköznapokon nem lehet megvalósítani, csak hétvégén fér bele, mert csak kb. fele kapacitást lehet így közlekedtetni
– hívták fel rá a figyelmet a bejegyzésben.
Hallgatnak a felelősök
Sem a BKK, sem a BKV nem közölt még semmit az ügyről, holott igencsak érinti az utazóközönséget. Ez elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Vajon beadták már a vezetői pályázatokat? Vagy inkább a lemondást kellene helyette beadni?
– tette fel a jogos kérdést a bejegyzésben a VEKE:
A biztonság az első
A VEKE bejegyzése szerint közlekedni ettől még lehet, csak korlátozásokkal. „A szolgáltatás alacsonyabb szintű, pont azért, mert a biztonság az első. De ettől még ez egy létező, engedélyezett (sőt kötelező!) és begyakorolt üzemmód, ami éppen azért létezik, mert mindig előfordulhatnak hibák” – zárták a bejegyzést.