Kétmilliárd forintnyi adót csalt el az ügyvédből és könyvelőkből álló bűnszervezet

A hatóságok huszonnégy gyanúsítottat hallgattak ki.

Forrás: MTI2024. 09. 26. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Szanka Ferenc szóvivő elmondta, a megalapozott gyanú szerint a 2019 óta működő bűnszervezet tagjai egy fiktív cégekből álló hálót hoztak létre. A vállalkozások valótlan számlák bocsátottak ki az azokat megvásárló számlabefogadóknak. A szervezet tagja volt ügyvéd, könyvelő, volt, aki ukrán strómanokat szervezett be, az egyik gyanúsított pedig a számlabefogadókat kutatta föl.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség irányításával végzett nyomozásban az adóhivatal helyi nyomozói kedden 

24 gyanúsítottat hallgattak ki, több helyszínen végeztek kutatást, és mintegy hárommilliárd forint értékben biztosítottak vagyontárgyakat.

A minősített költségvetési csalás bűntette miatt indult nyomozásban a főügyészség nyolc gyanúsított letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt – tudatta a főügyészhelyettes.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.