Újabb fejelemény a DK-s városvezetés óvodai pedofilbotrányában

Március óta itt tart az ügy.

2024. 09. 03. 14:13
A gazdagréti Szivárvány óvoda Forrás: Újbuda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is az elmegyógyintézetben marad az a pedagógiai asszisztens, akit március elején rúgtak ki a Gazdagréti Szivárvány Óvodából, miután erőszakoskodott az egyik óvodással.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta, hogy a bíróság december elejéig meghosszabbította a 12. életévét be nem töltött, az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását, és a kényszerintézkedés helyéül továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki. A védő fellebbezett, ezért a végzés nem végleges – írják.

A pedofilbotrányba keveredett férfi hat éven át dolgozott a Gazdagréti Szivárvány Óvodában pedagógiai asszisztensként. A baloldali önkormányzat fegyelmi tanácsa azonban úgy döntött, hogy az intézményvezetőt nem terheli felelősség az ügyben, ami komoly felháborodást váltott ki. 

Sokan úgy vélik, hogy az önkormányzat akkor inkább az intézményvezető védelmét tartotta szem előtt, mintsem azt, hogy azonnal intézkedjen és a gyermekek biztonságát helyezze előtérbe. A városvezetés próbálkozásai, hogy eltereljék a figyelmet és mentsék a saját embereiket, jól mutatják, hol állnak a prioritások: a felelősségvállalás helyett a politikai érdekek védelme dominál – számolt be bővebben róla a Pestisrácok.

A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság először szexuális kényszerítéssel gyanúsította meg a férfit, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. Később megállapították, hogy a tette súlyosabb bűncselekménynek minősül, így már szexuális erőszak bűntettével gyanúsítják a férfit.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Újbuda)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.